Gazdák Lapja, 1905. június (4. évfolyam, 22–26. szám)

1905-06-02 / 22. szám

2*ik oldal' janiin 2. GAZDAK LAPJA. Minthogy pedig még egyetlen év nem volt, amikor az összes vessző és oltvány készlet el­adható ne lett volna, e körülmény önmaga igazolja az oltvány és vessző közszükségletet, igy a telep maga elé tűzött céljának betöltését, sőt a közeli szükségletet különösen igazolja az a körülmény, hogy eddig még az összes oltás kivétel nélkül, a vessző pedig legnagyobb rész­ben a legközelebbi környéken nyert elhelyezést. Kellemetlenül érintette tehát az Egyesüle­tet Szatmár városának újabb keletű az a felhí­vása, hogy a telepet az Egyesület engedje vissza a városnak. Magyarországon egyetlen gazdasági egyesü­let nincs, mely törvényhatóságaitól állandó anyagi támogatásban ne részesülne. Ha Szatmár város e telepet az Egylettől visszavenné, ezzel az egyet­len támogatását is megszüntetné s tenné azt épp akkor, midőn mindjobban érvényre jut a mezőgazdaság s igy ezek orgánumainak fej­lesztése, támogatása iránti köztudat, amidőn ál­talánosságban el van ismerve, hogy a mező- gazdasági viszonyok eddigi mostoha elbánása helyetti fejlesztése egyetlen módja egésségtelen társadalmi és közgazdasági állapotaink megmen­tésére, midőn e köztudat napról napra mind jobban dominál s oly erősen tért követel, hogy e növekvő áramlat a közeljövőben elseper minden elfogult, egyoldalú ellenkező törekvést. Az Egyesületnek az eredeti közgyűlési ha­tározat jogot ad arra, hogy a terület vissza bocsátása elől mindaddig elzárkózzék, mig az az eredeti feltételnek megfelelőleg szőllővessző termelésre használtatik. Természetes tehát, hogy az Egylet ily egyoldalú, s az eredeti közgyű­lési határozat szellemével ellenkező visszavé­telbe csak úgy mehet bele, ha jóhiszemüleg eszközölt befektetésének méltányos részét kár­pótlásként a várostól visszakapja. — Ez az ál­láspont nem csak joga, de kötelessége is az Egyesületnek, mert e telepbe ölte minden vagyo­nát s igy ennek elvesztése létfentartását rendíti meg, ami nem egyesek, nem is csupán a gaz­daosztály érdeke, de az újabban érvényesülő szem­pontok s helyes irányba terelődött közgazdasági törekvésekre való tekintettel hazafias közérdek, mely mellett eltörpülnek az egyéni meggyőző­dés, az egyoldalú anyagi érdek és animozitás. Az értekezlet városi kiküldöttei azonban minden kártérítés elő! elvileg elzárkóztak, csu­pán az épület mai értékének némi megtérítését ajánlották fel, igy tehát megállapodás létre nem jöhetett. Pedig a szóban forgó terület a városra oly értékkel bir, hogy az a legprimitívebb haszno­sítás mellett nagy összeget jövedelmezhet hisz ha e 20 hold lucernával vettetnék be, is megkap­hatna a város érte közelségénél fogva évenként 4000 koronát, holott a mai helyzetben, midőn az Egylet keze a kezelés körül is meg van köt­ve s a város folytonos visszavételi szándékának hangoztatása mellett befektetést sem lehet koc­káztatni, távolból sem ál! arányban jövedelme­zősége azzal az összeggel. Valóban igy csak csodálkozni lehet azon a merev magatartáson, melyet a város képvi­selete e kérdésben jog, méltányosság, számítás, főként pedig egy mégis csak fontos és tekintélyes erkölcsi testülettel szemben köteles tekintetek félretevésével elfoglalt és annak kifejezést adott. Mert a lebonyolításnak az a módja, hogy a város beleköt e terület használatába, eltekintve T Á R C A. A burgonya történetéből. A „nép kenyere“ Dél-Amerikából Chiii és Peru forró fensikjáról származik s ott vadon megterem. Eu­rópába a spanyolok hozták hóditó utjokról, kik azt „papasz“ név alatt az őslakóktól kapták. Valószínűleg 1560. táján került Spanyolországba és Olaszországba, hol „tartuffole“ név alatt ismerték ; innen mindenfelé elterjedt. Állítólag Drake s mások szerint Valter Raleigh hozta volna Európába 1585-ben „potato“ név alatt. Mint újonnan ismert növényt diszkertekben te­nyésztették s a tudós világ terjesztésén nagyban fára­dozott, de e buzdításnak alig volt sikere, sőt mi több, valóságos ellenszenvvel fogadták, mert rokon lévén más mérges növénynyel, mérgező hatást tulajdonítottak neki. így Poroszországban Nagy Frigyes idejében is ! ajánlották termesztését, de ez vajmi keveset használt, mig a nagy király egy területet befoglalva, abban ki­ültetett burgonya elvitelét eiőreszámitóan szigorúan megtiltotta. S most tilalom alatt lévén, annál jobban lopták s igy terjedt el a burgonya Poroszországban. 1790. vége felé rossz termés volt Németországban s ekkor kezdték a burgonyát imitt-amott mivelni. Egyik buzgó terjesztője Thaer Albrecht híres gazda volt, ki a burgonyát „édes gyermekének“ nevezte s nem győzte eléggé ajánlani. Schwarz már ekkor figyelmeztette a gazdákat a burgonyabetegségre. Franciahonban Parmentier gyógyszerész volt a burgonyatermelés apostola s XVI. Lajos király egy na­gyobb földterületet ajándékozott neki, hol a burgonyát mivelte. Ezen terület általános bámulat tárgyát képezte. A francia udvar valóságos ünnepélyt tartott a burgo­nya tiszteletére s Parmentier közbenjárására az ud­Raffia Í00 kg. Í00 kor. Rézgáiic (kékkő !0Q kg 64 korona, úgyszintén különféle árukat a leg- j (í 1/ I P P 0 I fi 7 C C C fűszer- és csemege-üzlete csoóbb napi árak mellett ajánl U U ¥ » H U i n J U u Cl r Szatmál. Deák.tér f7. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom