Gazdák Lapja, 1905. február (4. évfolyam, 5–8. szám)
1905-02-24 / 8. szám
Február 24. 3-ik oldal. GáZDÁK LAPJA. indokolatlan és meglehetősen naiv optimizmus eunéifogva az a feltevés, hogy Ausztria reá van szorulva a mi mezőgazdasági terményeinkre, s ha koplalni nem akar, kénytelen lesz a mi búzánkat, sőréinket és sertéseinket beengedni. Az előrelátható eredmény nyilván az, hogy a gazda drágábban fog termelni, élni és ruház- kodni, és olcsóbban fog mindent eladni, mint jelenleg. Vagyis a remélt ipari fellendülés árát a gazda fogja megfizetni. Ha gazdáink élete nem volna úgy is any- nyira küzdelmes, s ha a földbirtok nem volna annyira eladósodva, talán még meg lehetne követelni tőlük ezt az áldozatot. A jelenlegi viszonyok közt azonban a gazdák legnagyobb részét tönkre fogja tenni az uj helyzet, a birtokok gazdát fognak cserélni s át fognak menni a tőkepénzesek kezébe. Ez közönyös lehet fiskális szempontból, de bizonyára nem közönyös a magyar hazafiság szempontjából, nem is emlitve, hogy egy ősz- j tályt a másik érdekében a pusztulásba kergetni nem szabad. Azt hozzák fel, hogy az ipar emelkedése nagyobb fogyasztást fog maga után vonni, s idővel az ország maga el fogja fogyasztani a mező- gazdaság produkcióját. Elismerem, hogy ez az érv jóhiszemű; de mindenesetre theoretikus és nagy kérdés, hogy a gyakorlat igazolni fogja-e ? Spanyolország, Szerbia, Románia, Bulgária, Oroszország, Törökország, mind önálló vámterületek és erős ipari védvámokkal bástyázták magukat körül, — hogy ennek dacára iparuk kezdetleges, s egyáltalán nem képesek a mezőgazda- sági produkciót elfogyasztani, azt mindnyájan tudjuk. Egymagában az ipari védvám ennélfogva ipart teremteni nem képes, ha hiányzanak a többi előfeltételek. Messze vezetne ezen előfeltételek részletezésébe bocsátkozni, s tegyük fel a legjobb esetet, hogy ugyanis nálunk mindez meg van, s az ipari védvámok segélyével ipart teremthetünk. Bizonyos akkor is az, hogy ez nem megy máról holnapra, és idő kell az ipari fellendüléshez, különösen oly mérvű fellendüléshez, hogy megszűnjünk mezőgazdasági cikkekben export állam lenni. Ezt az időt a leglelkesebb ipari védvámki- vánók is legalább ló évre teszik; joggal kérdek minden elfogulatlan embert, hogy kibirja-e ezt a '=5 keserves évet a gazdaközönsóg? S hátha tó óv nem is elég, hanem 25 év vagy még több lesz szükséges ? Teitelbaum Hermán ur — beismerve az átmeneti idő veszedelmességét, -— kiviteli prémiumokkal kíván az alatt a gazdákon segiteni. Csodálom, hogy olyan mélyen és alaposan gondolkozó ember, mint ő, figyelmen kívül hagyta épen az általa felhozott cukorkiviteli prémiumok sorsát. Lehetetlen, hogy ne tudná, hogy élükön Angliával az összes nyugoti államok a legerélyesebb akciót indították a cukorkiviteli prémium ellen, s azt le is törték, — kimondva, hogy azon államokkal szemben, a melyek kiviteli prémiumokat adnak a cukorra, fokozottabb, büntető vámokat alkalmaznak. Meg is kellett szüntetnünk ezen egyetlen kiviteli prémiumunkat. Ugyanaz lenne a sorsa minden újabb kiviteli prémiumnak: a külállamok retorzionalis, büntető vámokkal felelnének arra. Az uj német vámtariffa a kormányt erre már is felhatalmazta. A gazdák bizonyára földadó leengedést s a bor-, hús fogyasztási adók eltörlését, a legmesz- szebb menő szállítási kedvezményeket fognák követelni : ugyde ezt viszont az állampénztár nem bírná el. Következnék az elégedetlenség s a lassú elvórzés. És kérdés, hogy a gazdák tönkremenetele árán segítve lenne-e a többi osztályokon. Ha a fogyasztó és vásárló tönkre megy, kinek fogja eladni az iparos és kereskedő áruját ? S váljon nem fog-e az orvos és ügyvéd stb. keresete is csökkeni egy elszegényedett gazdaközönsóg mellett ? Azt sem hiszem, hogy a kézműiparosra előnyös lenne az ipari védvám. Hiszen a fellendülő gyáripar sok téren épen a kózmüiparossal szemben teremtene konkurrenciát, s ezzel, — a gyáripar a dolog természete szerint olcsóbban termelvén — aligha volna képes a kézmüiparos diadalmasan megküzdeni. Szóval vigyázni tessék ! Jelszavak után ne iduljunk, hanem mérlegeljük alaposan az összes következményeket. A gazdákat nem legyőzni, hanem meggyőzni és megnyugtatni kell. Ha ismerni fogjuk azon módokat, a melyekkel biztosítanak az ellen, hogy nem fogunk drágábban termelni és olcsóbban eladni, megadjuk magunkat; de ne kívánja senki, hogy üres biztatások és általános frázisok alapján kockáztassuk jövőnket. Ma igen is nem sötétbe, hanem kész veszedelembe ugrásnak tartanám a vámelkülönitóst, s nem hiszem, hogy 19u7-ig el lennének hárit- i hatók az elkülönzés káros következményei. Mindenesetre fenn kell tartanunk legalább egy évtizedre a jelenlegi állapotokat, s az alatt - ha léteznek ilyenek — a gazdák tönkretételét megakadályozó intézkedésekre lesz idő. Most még ne játszszunk a tűzzel. Az, hogy Angolországba ekszportálhatunk, ábránd, — Amerikával ott nem versenyezhetünk, nem is emlitve, hogy ha Chamberlain politikája diadalmaskodik, ott is mezőgazdasági vámok lépnek életbe. Németországba és Franciaországba való ekszportról még kevésbbé lehet beszélni: az agrárirányzat ezen államokban oly erős, hogy a
