Gazdák Lapja, 1905. február (4. évfolyam, 5–8. szám)
1905-02-10 / 6. szám
Ix Február 10. GAZDÁK LAPJA 3-ik old»!. Noé hát mezőgazdaságunk legfontosabb kérdése az, hogy lesz-e ezekre és mily arányban az idegeneknek szüksége ? Engem azon remény biztat, hogy igenis lesz, — s ezt indokolom azzal, hogy ha a külföld eddig megvette, mert arra szüksége volt, s e szükségletet az áru előnyösebb voltánál fogva nálunk — és nem más piacon — szerezte be: úgy hasonló körülmények között ismét csak hozzánk fog fordulni, mert ez reá nézve előnyösebb. Egyébként, hát a gabonanemüvel, különösen búzánkkal, hogy vagyunk ? valljuk meg őszintén, hogy magunk se tudjuk ! Tudomásunk csak odáig terjed, hogy búzánk árát a börze, a spekuláció, a geschah - s különösen a nehány pesti malom szabja meg, a mely az ő szükségletét, ha le nyomta a búza árakat, kész- terménynyel, — ha pedig az árat le nyomni nem tudja : papiros búzával fedezi, — és hogy a tisztelt malmos urak mindent elkövettek, hogy a külföld előtt a magyar búza jó hirnevét tönkre tegyék! Nem tudjuk azonban pozitive : hogy hát tulajdonképpen mennyi a bel fogyasztási szükséglet, — mennyi a felesleg s igy mennyit volnánk képesek exportálni ? Tudjuk azonban azt is, hogy nálunk azon viszás állapot áll fenn, hogy a kistermelők terményei a belfogyasztásra sem elégségesek, sőt hogy ezeknek legalább is fele része nem búza, — hanem tengeri és zab kenyérrel táplálkozik! Hogy aztán miféle nemzetgazdaság az ilyen egy cerealis államban s mi okozza mindezt, arra felelni nem nekem — hanem az államháztartás rendezőinek áll feladatában, — ténynek azonban nagyon szomorú valóság ! tatni, miszerint a föld, hogy vagyont képezzen, legyen termékeny, a talaj legyen jó, a folyók és tavak legyenek halban gazdagok s az erdőkben legyen sok haszonfa. A föld alatt legyen sok kőszén, réz, aranyerek stb. Hogyha ezenfelül van kedvező éghajlat, bőséges napfény, és elegendő, de nem túl sok viz : akkor a vidék bizonyára gazdag. Igaz, hogy ezen dolgokat természeti kincseknek nevezzük; s én mégis kimutatom, miszerint azok magukban nem képeznek vagyont. Az emberek lakhatnak természeti kincsekben gazdag földön, mint az északamerikai indiánok laktak azon földön, mely ma az Egyesült Államokét képezi, mind amellett nagyon szegények lehetnek, mivel nem képesek, vagy nem akarnak ugv dolgozni, hogy a természeti kincseket vagyonná változtassák. Másfelől oly emberek, mint a hollandusok, igen szegény darabka földön laknak, s mégis ügyességük, szorgalmuk és okosságuk folytán meggazdagodnak. Tény, hogy a gazdagság inkább a szorgalom és észnek köszönhető, mint a jó föld, vagy éghajlatnak; de ezek azért mégis szükségesek, hogy az emberek oly vagyonysok legyenek, miként Anglia, Franciaország, az Egyesült államok vagy Ausztrália lakói. A fenti kérdésre felelve, azon nézetben vagyok, hogy mindaddig, mig ausztriában lesz ember, aki kenyeret eszik: szemes terményeink értékesítésére az önálló vámterület befolyást gyakorolni nem fog, — mert: ha tudjuk azt, hogy az osztrák tartományok gabona termése a fogyasztást semmi irányban sem fedezi: úgy kétségtelen, hogy szükségletét mégis csak nálunk — a legközelebbi piacon fogja beszerezni, főként akkor, ha ezt vámmentesen bocsátjuk ki, -- mert oly abszurdumot csak nem képzelhetünk, hogy ausztria ne eressze be azt, — ami neki életfen- tartó szükséglet! következőleg, nem lehet attól tartani, hogy szükségletét nálunk az eddigi arányban ne fedezze, ■— pláne akkor, midőn hatalmukban áll azt is megakadályozni, hogy országunkon keresztül teljesítsen esetleg az aldunáról szállítást. Igaz, hogy részére nyitva áll még a trieszti tengerpart, — Oroszország és Németország. — Azonban ha ezen irányból eddig se fedezte szükségleteit ; úgy arra okának kell lennie, — s ez esetben ezen ok jövendőre is fent fog forogni, — mert azt ismét nem tudjuk elhinni, hogy ez ideig csupán az irányunkbani jó akarat vagy szerétéiből szerezte be gabona szükségletét a mi piacunkon. Igaz, hogy ezek mind csak a tényekből vont egyszerű következtetések, — amelyek mellett még más igen sok politikai okok is felsorolhatok lennének, — de ezek nélkül is ón azon hitben vagyok, hogy a magyar gazda közönséget sokkal erősebben sújtja a börzei spekuláció és a papiros búza, mint az, ha esetleg a külön vámterület következnék be. ___ Rusticus. *] Az önálló vámtarifa kérdésében annak sokoldalú megvitatása dacára egyöntetű álláspontot még mi gazdák sem tudtunk elfoglalni. Érdekesnek tartanok épp azért e kérdés fejtegetésébe részletesebben belebocsájtkozni ; örömmel vonnánk tehát erre vonatkozó közleményeket, sőt magunk is fentartjuk a jogot, hogy álláspontunkat, mely némileg a fentiektől eltér, legközelebb szintén kifejezzük. Szerk. A szövetkezés hatalma. Tekintsünk szét szép hazánkban, mely a külföldtől „t e j j e 1-m ézzel folyó Kanaán“ epitheton ornans-t nyert, mely Petőfink szerint „bokréta az isten kalapján* * — mit látunk, mit tapasztalunk, mindenütt, a kereskedelem, forgalom, gyáripar, technika terén a szövetkezés eszméje hódit — s csoportosítja az érdekköröket első sorban külföldön megalakul a trust -— a ring, a kartell s nem képzelhetünk nagyobb célirányos életrevalóbb akciót ily érdekcsoportozat nélkül — addig a gazda, az őstermelő, csudálatosán — tisztelet a kivételnek — mondhatnék összetett kézzel, Pató Pál nyugalmával tekinti e rohamos fejlődés határát, az óriási hatalom növekedését, — elfeledve miszerint ő rajta az ő saép foglalkozásán, melynél igaz minden gazdasági fázisa uj harc, uj győzelem — csak
