Gazdák Lapja, 1903. október (2. évfolyam, 40–44. szám)
1903-10-30 / 44. szám
4. oldal. GAZDÁK LAPJA. 44. szám. czirok kitűnő minőségére — a külföldi piaczot is meghóditotta. Tömeges termelés mellett jövedelmező kivitelre biztosan lehet számítani. Ezek tehát azon házi ipari ágak, amelyek ez idő szerint is találhatók ugyan, azonban a szervezetlen termelés, a készítőknél az üzleti szellem' s a tőke hiánya, valamint a vállalkozók kényelme folytán meglehetősen lassan haladnak előre, sőt több házi ipari ágnál pangás és visszafejlődés mutatkozik. Ezen házi ipari foglalkozások nagyobb körre való kiterjesztése csakis úgy remélhető, ha a házi ipari foglalkozás megfelelő biztos kereset fog nyújtani. A házi ipari ágakkal való foglalkozás azonban jövedelmezővé csak úgy tehető, ha a mezőgazdasági munkások által oly időben készíttetnek a házi ipari tárgyak, mikor a külső gazdasági munka szünetel s a munkásnép legnagyobb része munka és kereset nélkül van. Feladat tehát a legolcsóbb munkaerővel feldolgozni a máskülönben alig értékesíthető nyers anyagot s oly tárgyakat előállítani, melyekből tömeges szükséglet mellett nagy a fogyasztás. A gazdasági házi ipart egész éven át mes térségként, iparszerüleg űzni nem fizeti ki ma gát, minthogy a nyári magas gazdasági munkabérek mellett ily csekély értékű tárgyak előállítása haszonnal nem járhat. (Vége.) A bor kezelése *) (Folytatás.) A pincze építéséről. A pincze építésénél legtöbbnyire a helyi körülményeket kell tekintetbe venni, ennélfogva szoros szabályokat felállítani nem lehet, általában mégis a hegyoldalba ásott vagy sziklába vágott pinczék a legjobbak. —- Ezek építésénél arra kell ügyelni, hogy a pincze alja befelé kissé emelkedő legyen, hogy az erjedéskor fejlődő szénsav a főajtón lefolyhasson, továbbá, hogy a pinczéből néhány kémény építtessék a talaj felszíne fölé a pincze szellőztethetése végett. Az ilyen pincze építése aránylag nagyon költséges s csak akkor lenne ajánlható, ha a kiszedett köveket építési czélokra értékesíthetjük. Kisebb termelők építsék a pinczét a présház mellé, vagy az alá. A présház mellett levő pincze. A présház mellett levő borpinczébe a présházból egy tágas és magas ajtó vezessen hogy azon a legnagyobb hordó, vagy kád is kényelmesen beférjen, két évi termés és minden pin- ózeedény és eszköz befogadására elég tágas *) A földmiv. m. kir. miniszter „Útmutatás a must és bor okszerű kezelése“ ez. kiadványából. legyen ; a pincze tetejét czélszerü beboltozni s a vakolatot kisimítani és bemeszelni, hogy a hézagok eltömésével a penész befószkelődését meggátoljuk. A pincze átellenes falain 2—2 méter távolságban és egymással szemben elzárható szelelő nyilasok legyenek, melyek szükség szerint való nyitogatásával a pincze melegségét szabályozzuk, de ezek még arra is valók, hogy ha a mustot a pinozében erjesztjük, a levegőt felújíthassuk, a pinczét szellőztethessük. Az ilyen földfeletti pinczék télen többnyire hidegek, nyáron melegek szoktak lenni. Ezen a hőingadozáson könnyen és czélszerüen segíteni lehet azzal, hogy a pincze boltozatát száraz földdel, vagy homokkal 1 láb vastagon beföí- deljük s fölibe padlást vagy lakószobát építünk, oldalfalaihoz — a szelelőnyilások szabadon hagyásával — földet rakunk és azt begyöpösit- jük. Ily módon a pincze hőmérséklete lehetőleg egyforma s körülbelül a megkivántató meleg - ségü lesz. Lehet még a falba kéményt is építeni, melynek elzárható ajtaja a pincze feneke fölött legyen. Ezen a kéményen a szénsav legjobban kihúzódik s ha a mustot a pinczáben erjesztjük, egy kályha beállításával és fűtésével a szükséges meleget is megadhatjuk. Előnye ezen elhelyezésnek az, hogy a mustot akár sajtóval, akár fejtőgéppel a legköny- nyebben szállíthatjuk a pinezébe s az edényeket és hordókat is könnyű szeirel helyezhetjük el. A présház alatt levő pincze. Uj lakóház építésénél a pinczét a talaj minőségéhez képest több méter mélységben az egész épület alá lehet építtetni. Ez esetben legyen a présházból a pincze boltozatán át egy nyilas, melyen keresztül a mustot kaucsuktöm- lővel a pinezében levő hordókba kell ereszteni. Az ilyen pinczék lejáró ajtaja essék lehetőleg kelet vagy nyugatra, hogy mind a déli meleg, mind az északi hideg behatásától a pin- ezét minél inkább megvédelmezzük. Gondoskodni kell továbbá a szellőztetésről átellenes ablakok alkalmazásával is. A ház alatt levő pinezékben a hőmérséklet általában eléggé állandóan fentartható s azon előnye van, hogy fölötte levő lakás és présház teljesen száraz, a minek a szüretelő eszközök jókarban tartására, de a lakók, különösen a gyermekek egészségi állapotára is rendkívül kedvező hatása van. A pincze berendezése. A pincze alját murvával, vagy homokkal néhány ujjnyi vastagon be kell hinteni. A homokot szükség szerint néhány év után ki kell hor- datni és friss anyaggal ki kell cserélni. A ki teheti, köveztess# ki, vagy betonnal, vagy aszfalttal öntesse ki. Á pincze két oldalán rakjunk az ászokfák