Gazdák Lapja, 1903. augusztus (2. évfolyam, 32–35. szám)

1903-08-14 / 33. szám

2. oldal. GAZDÁK LAPJA. 33. szám. sónál nehéz, sok gyakorlatot, tájékozó és hig­gadt ítélő képességet feltételező feladat annak egyes részeit egymással harmóniába hozni. A mi kiállításunknál is arra kell törekednünk, hogy saját terményeink kiállítását a nevezett csoport ne nyomja el. És épen azért, mert az említett csoport dominálni látszik, a kiál­lítás helyes aránya érdekében a rendezőség legfontosabb feladata most a saját termé­nyeink csoportjait forsirozni, hogy annak kellő méreteket tudjon adni a másik ellensúlyo­zására. Még egy fontos feladata azután a ren­dezőségnek az is, hogy a kiállítás anyagi részét, a valódi kiállítást kellő keretbe helyezze. Ennek harmóniába hozása még fontosabb és nehezebb feladat. A reklámmal tréfálni nem szabad. A kiállítás remélhető méreteit előre meg kell becsülni tudni. Kisszerű dologhoz nagy dobot verni biztos fiaskó. A kiállítás sikerét mindig a reklámhoz képest becsülik, viszont a kiállítás czélját nem éri el, a ren­geteg költség nem lesz fedezve, ha a rek­lámmal túlságos óvatos a rendezőség. A nagy idegen forgalom azonban költ­séges is, mert akkor a kiállítást megfelelőleg kell díszíteni, megfelelő mellék programunk­ról gondoskodni stb. stb. Mi a reklámmal eleinte óvatosak voltunk. Most már a kiállítás méreteit is mind bizto­sabb alapon becsülhetjük meg, azért nem kell többé félnünk ettől sem. Megmozgatunk min­den követ, hogy amit annyi fáradsággal, any- nyi költséggel megcsinálunk, azt ne rejtsük véka alá; gondoskodunk előkelő vendégekről, idegen forgalomról, csinos külsőről, s vonzó programmokról is. Hogy pedig ezzel fel nem sülünk, bizto­síték nekünk a különféle rendező bizottságok körülbelül 80 tagú tapintatos, lelkes, ambi- cziózus gárdája. Köznépünk gazdasági előhala- dásának eszközei. — Irta: Károlyi Sándor. — I. Közismert tény, hogy egyrészt az állam, másrészt a különféle gazdasági irányú egyesü­letek és szövetségek sok igyekezettel fáradoz­nak napról-napra a gazdasági helyzet megjaví­tása, illetve a gazdatársadalom különböző osz­tályainak fölsegitése és talpraállitása érdekében. Sajnos, de való azonban, hogy az átlagos ered­mény mindezek daczára úgy szólván elenyésző- leg csekélynek tűnik fel, mikor egész közsé­gek, sőt vidékek lakosságát látjuk rohamosan elszegényedni; ijesztő mértékben romlanak, pusztulnak a régi jó erkölcsök, terjed a kiván­dorlás és a socziálizmus. Mindezekből világosan kitűnik, hogy — miként előző czikkemben is kimutatni igyekez­tem — pusztulásnak indult földmivelő osztályunk megmentése és talpraállitása, csupán az iddigi utón haladva, alig lesz lehetséges. Az idő rövid, a veszély nagy és sürgős orvoslást igényel, nehogy mire hathatósabb gyógyszerre kerülne a sor, gyógyíthatatlanná váljék vagy elpusztul­jon a beteg. Az állam és egyéb központi szervezetek gazdasági akcziói elé a legtöbbször áthághatat­lan akadályokat emelnek az egyes községek kedvezőtlen társadalmi viszonyai. A nép sokhelyt tudatlan, műveletlen s korlátoltságában, ősi konzervativizmusában és széthúzásában úgyszólván hozzáférhetetlen a mélyebbreható újítások, nagyobb e őkifejtést, erkölcsi bátorságot, sőt jellemet és összetartást igénylő mozgalmak és vállalkozások számára. Ahol megindittattak is ilyes akcziók, többnyire az említett bajok akadályozzák ezek sikerét. Hogy gazdatársadalmi osztályaink érdekei általában sikerrel legyenek felkarolhatok s gazda­sági életünk az egész vonalon mielőbb óhajtott lendületet vehessen, ehhez véleményem szerint feltétlenül szükséges, hogy úgy az állam, mint az egyéb központi egyesületek vezető és irány­adó működésük súlypontját az elméleti fontol­gatások teréről s a központi irodák s ezek ak­tavilága köréből mielőbb a tulajdonképeni mun­katérre : az egyes községekbe helyezzék át. Ennek megfelelőleg első teendő, hogy a kedvezőtlen helyi társadalmi viszonyok rendez­P. % szemétben is Kincset lelhetne^ mindazok kik megismerkednek az országszerte elismert, kitűnő szerkezetű és legolcsóbb eredeti „Kalmár“- féle gabonatisztitó gépek és rosták sokoldalú előnyeivel. — Szíveskedjék jgagT" vagyongyűjtés czéljából ezen kiváló magyargyártmány legújabb ingyen árjegyzékét kérni: M«* Kalmár 7c ntrtria különleges termónytisztitógépgyárától, rVdllIldl UlOUd Hódmezővásárhelyről, 17 melynek áttekintése után tisztában lesz ön a dolog valódiságával. 3—4

Next

/
Oldalképek
Tartalom