Gazdák Lapja, 1903. július (2. évfolyam, 27–31. szám)

1903-07-17 / 29. szám

II. évfolyam.

Szatmár, 1903. Julius 17.

29-ik szám.

GAZDÁK LAPJA.

Fii

■ m ■-ff

KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP.

Á SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERSENY EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZEGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRMEGYEI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden pénteken.

Előfizetési ára egész évre 6 korona.

A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tagjai, valamint az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége kötelékébe tartozó szövetkezetek díjmentesen kapják.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Bercsényi-utcza 19. szám, hova úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megrendelések, reklamácziók és hirdetési ajánlatok . - is intézendők. ===== Kéziratok nem adatnak vissza. — Telefon 14. szám.

Leszünk vágj nem leszünk?

Évtizedeket meghaladott idő óta elénekelte már a nemzet pacsirtája, hogy „Rég veri már a magyart a teremtő /*

Szent igaz biz ez, de az a sajnos, hogy hiába veri, nem okul rajta. De nem is okulhat, mert a magyar közmondás maga azt tartja, hogy „Akit az Isten meg akar verni, az eszét veszi el /“ El is vette biz azt annyira, hogy nemcsak saját jövendőnk, biztosítása felett nem tudunk gondolkozni de a jelen viszonyokban a mindennapi kenyér megtartását sem tudjuk érvényesíteni, pedig ma már csakugyan szívből kérhetjük, hogy „ Add meg a mi mindennapi kenyerünket /“ De hát ezen imádsággal is csak úgy vagyunk, hogy beérjük a fohászkodással. Ám ugyanakkor elfeledjük az arany mondás igazságát, hogy „Segíts magadon, az Isten is megsegít /“

Tudjuk, érezzük mind ennek igazságát, azonban a cselekvést inkább másra bízzuk s nem törődünk vele, ha ennek árát a mi bőrünk fizeti is meg, csak nyugalmunkban háborítva ne legyünk.

Ez jellemző magunkra és viszonyainkra általában.

Gazdasági viszonyainkra vonatkozólag a fenti kérdést egyszerűen azon okból vetettem fél, hogy a legmeggyőzőbb biztonsággal adhassam meg a feleletet, hogy „igenis nem leszünk".

Lapunk mai s:

Nem leszünk pedig általában azért, mert:

1. velünk született tulajdonság, hogy amig más idegenek érdekeit kézzel-lábbal elő segítjük, saját érdekünkben irtózunk a cselekvéstől ;

2. mert már megszoktuk a gyámságot, megszoktuk, hogy mások tegyenek, mások gondolkozzanak helyettünk, vagyis várjuk, hogy a „sült galamb a szánkba repüljön“.

Igazi keleti lomhaság, nem tagadhatjuk el, hogy még van bennünk nehány csepp magyar vér, mely lehetővé teszi az apathikus nyugalmat.

Pedig hát szemeinkkel látjuk s naponkint tapasztaljuk, hogy ma már még saját véreink, saját gyermekeink sem tesznek semmit érettünk s nem gondolkoznak helyettünk, vagy az csak azon irányban történik, hogy megmentsenek vagyoni gondjainktól, segitsenek atyáink örökétől minél hamarabb megszabadulni, hogy szabadon választhassunk a vándor, vagy koldus bot között.

Hát váljon melyik nemzet tűrné el azt, hogy más idegen fajzat élősködjók rajta; melyik nép engedné meg gyermekeinek, hogy idegen érdekeknek saját létérdeküket feláldozzák, sőt mi több, saját anyagi romlásukkal gazdagítsák az idegen spekulácziót biztos, tudatával annak, hogy amely nép anyagilag tönkre megy, annak órái meg vannak számlálva. Bizonynyal egyik sem! Csak a magyar az, ki mindezt nemcsak tűri, de még busásan fizet is azért, hogy saját gyer- :ama 12 oldal.