Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és bírósági jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1631–1636 - Városi Levéltári Füzetek 13/2011 (Győr, 2011)

Regeszták - 1632. év: 121–222. sorszám

1632. év 41-72. oldal minden keresztény embernek becsületesnek kell lennie, ezért ő most újból nem nézi meg azokat a bőröket, hisz az első alku alkalmával jól megnézte és kétszer át is számolta azokat. Ezt követően a felperes az alperessel úgy alkudott meg, hogy azt az újvárosi házat 500 ezüst tallérért a felperesnek eladta, míg a bőrök „bokrát” 50 rajnai forint 15 krajcárért adta el. Ezen kívül az alperes Gombák János és Milhaz előtt 71 Vá ezüst tallért adott a felperes­nek azért, mert a felperes háza többet ért volna. Ezzel a pénzzel az alperes a felperesnek nem tartozott volna, ha az alperes a bőröket dsztességesen úgy együtt hagyta volna, ahogy azt mondta. De a bőrök közül a legjobb 40 db-ot a felperes tudomása nélkül, nagy bosszú­ságára és kárára kivette és eladta. Ezt a káresetet a felperes 160 ezüst tallérért sem vette volna fel. Ezért az igazság szerető bírák lássák meg és ítéljék meg a történteket, mit is ér­demel az az alperes, aid a kialkudott, megszámolt javakból titkon kivett és nyereséggel el­adott. ítéletet, kárai megtérítését kéri. Az alperes képviseletében Jagosich János (nobilis) tiltakozik, a keresetről másolatot kér. Végzés: adassék ki. 140. (VII. 99.) Felvétetett Sibilla Stillin asszony (honesta mulier), az agilis Caspar Stil, ezen Győr erősségben szolgáló német gyalogoskatona (germani militis pedestrjis ordinis) s mint házastársa, mint felperes pere Balázsfi (Balasffy) Erzsébet (nobilis domina), Angarano Márton (nobilis), Győr vármegye esküdtének (jurád assessoris) felesége mint alperes ellen.50 A felperes képviseletében Harassy Mihály (nobilis) előadja: az elmúlt 1631. évben, Szent Katalin asszony nap (november 25.) táján, a fent megnevezett alperes asszony sem az isteni félelmet, sem a világi törvény büntetését nem rettegve, gonosz szándékból és in­dulattól vezetve, midőn nem tudván a felperes kalmárboltjában bezárásra került, titokban a felperes után leselkedett. Ez különböző időpontokban megtörtént, amikor az alperes asz- szony a felperes asszony egy Gyurkó nevű szolgájával és inasával „...kwlömb kivlömb jfele v[.. -Jgleges, eördögi kerivles es hitógetes áltál... ” összejátszva, a felperes asszony házánál, a pitva­ra kinyíló ajtaján lévő kisajtó [?] mellett, a piac felőli boltból51 — minthogy az a peres asz- szony azon boltban akkor fizetett a felperes asszonynak - egy erszény pénzt az előkötőjé- be rejtett. Az alperes asszony háza is a piac szegletében, Angarano Ilona asszony és Árvái (Aruaj) háza között fekszik. Ezen a lopáson a felperes asszony urával, Stil Gáspárral az al­peres asszonyt rajtakapták, és tőle a lopott pénzt elvették. De az a peres asszony azzal is gyarapította vétkét, hogy különböző időpontokban a felperes asszony megnevezett kalmár inasától 30-50 és 60 pénzt, majd ezt követően erszény pénzeket is elhitegetett, és mindeze­ken felül a boltban található kalmár áruból azt, amit akart, szám, mérték és font nélkül el­hordott. Ennek mennyisége immáron több 100 magyar forint értéknél. így a felperes asz- szony azt kívánja, hogy az alperes asszony a kárát és költségeit megtérítse, valamint gonosz cselekedetéért az ország törvényei szerint a bírák megbüntessék. ítéletet kér. Az alperes képviseletében Pajor (Payor) János (nobilis) ünnepélyes tiltakozását köve­tően a keresetről másolatot kér, és azt is kéri, hogy a felperes kezest állítson. Végzés: Adassék ki a kereset másolata. — A felperes asszony Buor avagy Eötvös (Eótuós) László győri polgárt, a városi törvényszék esküdtjét kezesként állította. 50 E perfelvétel esetében a „contra” sor fölé írt, betoldott szó. 51 A lokalizálás: „...a^A. astyotij hálánálleuó {szólta} ayta{ia} mellettpituara aytaja[n] ki njilo aytaja mellet,piarc.j jelól való boltiaban. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom