Dominkovits Péter: Győr városi tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái V. 1622-1626 - Városi Levéltári Füzetek 11/2008 (Győr, 2008)
Regeszták - 1624. év: 199—366. sorszám
355. (I. 104-106.) Felvétetett Fejes (Feies) Orsolya, vitézlő (egregius) Balogh Lukács felesége mint felperes pere Böcskey Szűcs (Zwch Bóchkey) János alperes ellen. A felperes ügyvédje a javak e félnek történő odaítélését kéri. Az alperes ügyvédje ünnepélyes tiltakozással mondja: minthogy az elmúlt törvényszéken törvényes akadályoztatás miatt nem tiltakozhatott a szidalmakkal és a gyalázatos szavakkal kapcsolatos bizonyítás miatt, azzal szabadjon néki a jövőben is élni. A továbbiakban pedig: a felperes asszony keresete csak az 1622. évi soproni országgyűlés 10. és 11. törvénycikkeire alapult, ami csak ugyanazon jószágokról szól, mint amelyekről a 6. törvénycikk is, amit elsősorban az elfoglalt javakkal kapcsolatban hoztak. De ő senki jószágát sem foglalta el, hanem azt törvényesen bírja, amit hiteles iratokkal tud bizonyítani, illetve az erre vonatkozó privilégiumot is be tudja mutatni, a visszaadást kérve. Mindezek az iratok az „A" és „B" alatt találhatók. A felperes fél szerint az alperes feleletét meg kell semmisíteni, mert úgy tűnik, ő az utolsó végzéstől eltért. Az alperes által bemutatott iratokról a felperes másolatot kér, már csak azért is, hogy azok helyessége a jövőben kiderülhessen, és azokról még szabadjon vitatkoznia. Ugyanakkor a pozsonyi és a győri káptalanban keletkezett iratokkal meginti a másik felet, mely iratok „C" és „D" alatt találhatók. Az alperes válasza szerint az általa bemutatott iratok közül a privilégiumról az ország törvényei szerint nem adható ki másolat. A felperes visszatér a korábban általa elmondottakhoz és másolatot kér. Végzés: tétessék ügyvédvallás a perújításon történő érveléshez. 355. a. (I. 106.) Nemes Vass István ügyvédet állított. 123 356. (I. 107.) Torkos (Thorkos) Imre esküdt polgár mint felperes pere Kapornaky Péter (providus) alperes ellen a második kérelmi szakban van. 357. (1. 107.) Vitézlő Szabó (Zabo) György (egregius) Győr erődváros egyik lovaskapitányának mint felperesnek Kovács (Kovach) Fülöp alperes elleni pere a második kérelmi szakban van. 358. (I. 107.) Fejérváry (Feiervary) Dorottya, agilis Eöttvös (Eöttuös) Sándor feleségének mint felperesnek az ifjabb Szűcs (Zwch) János alperes elleni pere a második kérelmi szakban van. 359. (I. 107.) István Márton esküdt polgár mint felperes Vass (Wass) István alperes elleni pere a második kérelmi szakban van. 360. (I. 07.) Nemes Chapo Mihály (nobilis) felperes Szabó (Zabo) Simon (providus) felesége, Erzsébet elleni pere a második kérelmi szakban van. Közvetlenül az előző bejegyzéshez írott ügyvédvallás! 81