Források és ritkaságok a Győri színjátszás történetéből a 17. század elejétől 1849-ig I. - Városi Levéltári Füzetek 9/2007 (Győr, 2007)
III. korszak - A magyar Színészbiztosító Egylet megalakulásától a szabadságharc leverésig [1840-1849]
magyar tánczot, a' mennyei uradalomban (Chinában) is épen ugy járják, mint minálunk. — Legalább nem régiben Fitos 331 úr ugyan színpadunkon, épen azon figurákkal járta az eredeti magyar tánczot, mint ezt tegnap a' chinai tánczban láttuk. Sőt tovább megyünk és egész alázatossággal azt bátorkodunk állítani, hogy mivel a' magyarok és chinaiak egy tánczot járnak; hihetőleg velők egy eredetűek is vagyunk, — mit még azon nevezetes körülmény is bizonyítani látszik; hogy köztünk még most is — annyi chineser van! A' jövő őszi magyar színházra nézve eddig tudtunkra már három vállalkozó jelentkezett. Az egyik ajánl magyar dal- és szinész-társaságot — nagyban! de a' kivitelhez erszénye kicsiny levén, azt a' mi pénzünkön akarja összeállítani, — csakhogy az előlegezés a' mi füleinkbe akármi rosz operánál is borzasztóbban hangzik! — A' másik egy jeles drámai társaságot igér, melly már a' pozsonyi német színpadon is, kevés néző előtt ugyan, de annál több taps között működött! Azonban a' mi színházi Ízlésünk már annyira megfinomult, hogy mi Shakespeare ,Hamlet'jét sem akarjuk már megnézni, ha csak a' derék Dán herczeg legalább a' Sobri nótáját el nem dúdolja benne! — A' harmadik legmerészebb vállalkozónak látszik, mert ő, hogy mindenik félnek eleget tegyen, n é m et opera-'smagyar szinész- társasággal akarja árva színpadunkat megnépesiteni; 's nem tudjuk, nem legjobb számitó-e a' három közöl?! — Választmányi ülés még eddig csak az első jelentkező iránt volt; melly azonban semmit sem határozhatott, miután ki van mondva az elv, hogy jövő július 15dikéig várni kell! Ha tehát színházunk ezen magyaros, Exspectativum si s t e m a' mellett üresen talál maradni, tökéletesen megnyughatunk rajta; mert nem mi magunk, hanem a' következetesség és elv, lesznek nagyra becsülendő okai. KKMK Győr, Hazánk, 1847. 74. sz. 291. Nr. 41. Győr, 1847. november 3. A Színházi választmány 1847. november 3-án hozott határozata (végzése) a német színház bérbeadásáról. Az 1847-k évi Novem. 3-án Tettes Anvander Ferencz Polgármester úr elnöksége alatt a' német Szinház jövő 1848-k évre bérben kiadási tárgyában a' f. 1847. évi Aug. 13. 1/5 1/6 számú tanácsi végzés következtében, Színházi választmány tartatván. Hinár János v. f. ügyvéd Toscano Josef és Pasperger Antal szónokok, Karpf Antal, Vurda Ferenc, Noihser Ernő Lates Jakab, Stinger György válaszFitos Sándor táncművész (7-1850), 1848-ban a Havi-Szabó féle táncos-énekes trupp tagja, akikkel Párizsban is szerepelt. Itteni fellépéseit „Tündérek táncának" nevezték a francia hírlapírók.