Gecsényi Lajos: Győr város telek- és házösszeírásai 1564-1602 - Városi Levéltári Füzetek 7/2003 (Győr, 2003)

Bevezető: Győr erődváros kiépítése a 16. század második felében

A forrás A Győr város Levéltárában őrzött városi telekkönyvek első kötete jelen itismereteink szerint a 17. század első harmadában több telek- és ház­összeírás egybemásolása révén keletkezett. Eredetileg a benne foglalt öt jegyzék közül az elsőt, 1567. június 9-14. között Thomas Eyseler Bécs város, ekkortájt Győr építési főfelügyelője készítette az erődváros külön­böző típusú lakó építményeinek és telkeinek (házak, kisebb házak vagy kunyhók, lakások, égett házhelyek, házhelyek) összeírása során. A máso­dik, harmadik és negyedik jegyzék keletkezési időpontja és készítője isme­retlen, az általuk rögzített állapot azonban az 1564. évhez köthető, amikor a mezővárosban megtörtént a bástyák és a várfalak vonalának meghatá­rozása, sor került a még felosztható telkek és az erődítések vonalába eső lebontandó házak számba vételére. Az utóbbiak esetében, amelyeknek lakóit másutt kiosztandó helyekkel kártalanítani kellett, meghatározó fon­tosságú volt annak a felmérése, hogy a kárpótláshoz, hány házhelyre van szükség és ezek hány ölt tesznek ki. O " tödikként a kötetben azoknak a névsora következik (új lapszámozás­sal), akik Győr 1594 szeptemberében bekövetkezett elestét megelő­zően - különböző jogcímen - bírt, vagy azt követően örökség, házasság, vétel útján szerzett házaikat kérték vissza és a visszanyert tulajdonukra kötelezvényt (reversálist) állítottak ki. A névsor, amely a tulajdonosok fog­lalkozására és az építmény fekvésére vonatkozó adatok mellett számos fontos információt (tartózkodási hely, rokoni kapcsolatok, a tulajdonszerzés jogcíme) rögzít, keltezetlen, de több olyan időpont szerepel benne, ami lehetővé teszi keletkezésének hozzávetőleges meghatározását. Az utolsó dátum 1602. március 28., ez előtt tehát az összeállítást nem zárhatták le, ami azt jelentheti, hogy elkészítése összefüggött a város földesura, a győ­ri székeskáptalan által 1601 augusztusában a ház- és telektulajdon jogok érvényesítésére vonatkozóan közzétett felhívás végrehajtásával. E bben az időben sikerült egyébként visszaszerezni a katonai hatósá­goknak az 1567-ben készült telek- és házösszeírást, amelyet - más iratokkal együtt - Ahasver Rosenberger (ekkor bécsújhelyi építőmester és hadiszertárnok) 1594-ben a török elől menekülve magával vitt a győri épí­tőmesteri hivatalból. A fontos dokumentum átadását Adolf Schwarzenberg nevében Siegmund Hager főkapitány már 1598 júliusában követelte,

Next

/
Oldalképek
Tartalom