Bana József: A lövöldöző „Levélhordozó”. Jegyzetek Győr történetének lapjaihoz - Városi Levéltári Füzetek 3/2001 (Győr, 2001)

IV. Vallás

szívvel-lélekkel a főnöknővel együtt azt akarta, hogy ápoljuk az orosz betegeket. Mindnyájan beálltunk és nem kellett kényszermunkára mennünk és a zárdában maradhattunk. Éjjel-nappal együtt ápoltunk áz orosz ápolónőkkel, sőt még a városban lévő más kórházakba is kijártunk. 1945. április 2-án főnöknőnkre rálőttek, de a golyó a fejét csak megsebezte. Nagy riadalom támadt, mert féltettük anyánkat, de meg is köszöntük az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj. Ugyanezen a napon, mely akkor nagycsütörtök volt, a püspökvár óvóhelyén br. Apor Vilmos püspökünket, aki védte a rábízott nyájat, főleg nőket, meglőtték Nagy szomorúság töltötte el a szívünket. " A koalíciós évekről így ír a visszaemlékezés szerzője: „ A nehéz idők csak ezután jöttek. A háború megrontotta az erkölcsöket, és partizánok garázdálkodtak mindenütt. A hazafias érzés megszűnt. Többféle intézkedést kaptunk, ami ellenkezett meggyőződésünkkel. Új szellemi áramlatok ismertetésére tanfolyamot rendeztek. MAD1SZ az ifjúság körében sok dologban szabad kezet adott az ifjúságnak. Ha valami nem tetszett nekik, panaszra mentek illetéktelen személyekhez, vagy hogy kedvezzenek a közhangulatnak, feljelentették tanáraikat és hitoktatóikat. A napi újságok is hol erről, hol arról hoztak és írtak igazságtalan véleményeket. Pcz iskolában névaláírásokat gyűjtöttek Mindszenthy József bíboros hercegprímás ellen és az utcán kiabáltak. Kötél rá! 1950. június hó tizennyolcadikán éjjel egy órakor tizenegy teherautó vitt bennünket Széchénybe, egy hónap után Újszászba. Együtt maradt a nagy közösség, mert valamennyi szerzetes rendből voltak velünk. 1950. szeptemberében a püspöki kar hozzájárulásával széjjel oszlattak bennünket, mert eddig apáca ruhában voltunk. Mindenkinek volt két öltözet ruhája és ötszáz forintot kaptunk, hogy megkezdhessük a küzdelmes életet. A győri ház mindig szegény volt, mégis mindig el tudta látni leányait és alamizsnát is tudott adni a rászorultaknak. Most itt élünk a világban, mint valamikor Szent Angela leányai. Mindegyikünknek volt otthona, a legtöbben gyárban, gyerekek mellett vagy takarításnál helyezkedtek el. Most érezzük az isteni gondviselés csodálatos erejét. Megelégedettek vagyunk. Az Úr megpróbál bennünket, mint az aranyat a kohóban. Eszközei vagyunk nagy művében, melyet az Eurharitikus kongresszus (1938) megindított és folytatott a II. vatikáni zsinat 1962-65. december 8-ig. A szerzetest ne érdekelje más, mint Krisztus. "