Bana József: A lövöldöző „Levélhordozó”. Jegyzetek Győr történetének lapjaihoz - Városi Levéltári Füzetek 3/2001 (Győr, 2001)

X. Fasizmus, nácik és a II. világháború

honvédségünket a közvélemény elítéli. Főképpen a magasrangú tisztikar idősebb része szerepel, mert meggyőződésük szerint a hadsereg bomlasztá­sát úgy a múltban, mint a jelenben is a tisztikar fent említett részének azon­nali kivizsgálásra szoruló viselkedése idézte, illetőleg idézi elő. Panaszolják és kifogásolják, hogy a tisztikar a «honvédség részére» jelige alatt minden értéket, közszükségleti cikket felvásárol, de azokból tudomásuk szerint a legénység nem részesül, hanem a kincstári szállítási eszközökön elszállított közszükségleti cikkeket feketén hozzák forgalomba és így a bűncselekmények halmazát követik el. Beszélik, hogy az ingó zsidóvagyon elosztásánál is nem illő módon viselkedett a tisztikar bizonyos része, mert olyan esetek is történ­tek, úgy a nős, mint a barátnőiket magukkal hordozó nőtlen tisztek részéről, hogy menekültként jelentkezve, többször meg nem engedett mennyiséget szereztek be, illetőleg igényeltek a saját és az állítólagos hozzátartozóik részére. Ezeknek egy részét az után, mint felesleget többszörös áron hozzák forgalomba. " Hungarista Nagynemzeti Tébolyda Az USA és Kanada fasisztái által támogatott osztrák nácik komolyan ké­szültek a hatalom megragadására. A likvidálandók listájára felkerültek az osztrák politika nemzetközileg ismert és tisztelt személyiségei. A készülő puccsot a rendőr­ség leleplezte. De bármennyire szeretnénk, hogy a fasizmus csak a múlt rettegett mozgalma legyen, látni kell, hogy mostanában ismét szaporodnak a hívek, gyüle­keznek a néptársak és testvérek. Gróf Teleki Pál miniszterelnök 1940-ben felkereste Szálasit a hírhedt Hü­ségházában, az Andrássy út 60-ban. A fogadást követően baráti körben kijelentette a miniszterelnök: „A magyar politika egén Szálasi Ferenc az egyetlen elmekórtani jelenség. " Ha gróf Teleki ismét köztünk lehetne, nyilván csinos kis listát állíthatna össze napjaink kóros közéleti szereplőiről. A Kárpát-Duna-Nagyhaza hü fia, a magyarrög vérvédője, Szálasi Nemzet­vezető testvér, némi német segítséggel magához ragadta a hatalmat. Bár birodalma naponta zsugorodott, ő mégis bízott a végső győzelemben és megkezdte az ezer­évesre tervezett Hungarista Munkaállam kiépítését. Szálasi 1945 első hónapjaira is beállította munkatervébe az országjárást. Január 20-21-én látogatta meg várme­gyénket. Három községben, Téten, Abdán és Győrszentmártonban tartott értekezle­tet. „Ne feledjük, hogy legfelsőbb vezetésnek és végrehajtásnak mindig a legtel­jesebb összhangban kell együttműködnie Nemzetünk nagy szolgálatában és A hírhedt Hain Péter féle jelentést teljes terjedelmében a Kisalföld közölte le 1992-ben. Sajtó alá a szerző rendezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom