Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)

GECSÉNYI LAJOS: Vázlat Győr XV1-XV1I. századi történetéről

ben ne csak a belső várost, tehát ne csak az ún. Káptalandombot, amelynek már a középkor óta voltak várfalai, erősítsék meg új falakkal, hanem ott, ahol a váralja, a város körüli palánk fut, ott húzzanak fel új várfalakat, mégpedig kő alapzattal és tégla falakkal. Mint ahogy az egész királyi Magyarországon, Magyaróvártól Kassáig vagy Szatmárig, Győrben is olasz — a legnevesebbek közöttük Pietro Ferabosco és Francesco Benigno — és osztrák (Thomas Eyseler Bécs főépítésze) hadmérnökök kaptak megbízást arra, hogy a kor legelőrehaladottabb várépítészeti ismereteinek megfelelően felépítsék az erődítményt. 1560-ban különösen nagy lendületet kapott az építkezés. A török veszély egyre nyomasztóbb lett, és Bécsben fokozódott a félelem, hogy Győrt török támadás éri, s ezzel elesik az utolsó olyan erődített hely, amely még az uralkodói székhelyet védi. Az erődítések gyorsításában és a következő 130-140 évben a győri vár újból és újbóli korszerűsítésében, jó karban tartásában ez a szempont játszott meghatározó szerepet. Az, hogy Győr és Bécs között a nem oly nagy távolságon csvipán az egyetlen, katonailag nem igazán jelentős magyaróvári vár feküdt, azaz lényegében semmi sem állhatta volna útját a portyázó török csapatoknak. 1564-ben már elkészült az az összeírás, amelyet a város első telekkönyveként tartunk számon. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a várfalon belüli lakosságban már meghatározó volt a katonaság száma. Valóban, 1556-tól kezdődően Győrben folyamatosan két német gyalogos zászlóalj és ezen felül változóan két-három magyar gyalogos század és három-négyszáz magyar lovas tartózkodott. Ez a kor viszonyai között igen jelentős számú helyőrség. Győrhöz hasonló nagyságú őrsége a XVI. század végén Kanizsának illetve az ország keleti részén Szatmárnak volt. Komáromban már valamivel kisebb, a többi várban pedig még kisebb. Csak illusztrálásul említem, hogy a várak és várak közötti különbség (valamennyire általában azt mondjuk, hogy végvárak, s a történeti irodalom, a népszerűsítő irodalom is csak így beszél róluk, hogy végvárak) óriási volt. Végvár volt a győri vár is a maga ezer főt meghaladó helyőrségével, tüzérségével, különböző hadtáp intézményeivel, raktáraival, a főkapitányi székhellyel és végvár volt Pannonhalma, tehát a szentmártoni vár is 50 és 100 közötti helyőrségével, vagy Csesznek, ahol általában 25-50 fős helyőrség tartózkodott. Mindez egy logikus rendszerben épült fel. A kisebb várak feladata nem a hadseregek feltartóztatása, nem a nagy katonai akciókban való szerepvállalás, hanem főleg Székesfehérvár elestét (1543) követően a Győr felé portyázó török katonaság megfigyelése, megzavarása, föltartóztatása, s a hódoltságban lévő falvak jobbágysága ellen elkövetett török kegyetlenségek, adóztatási kísérletek megakadályozása, visszaszorítása volt. Győr ezzel szemben stratégiai jelentőséggel bírt.