„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Hahner Péter: Európa 1809-ben
Franciák Magyarországon, 1809 Lengyelországban viszont Napóleon minden jel szerint megbízhatott: lengyel szövetségesei az 1809. évi háborúban elfoglalták az osztrák kézen lévő Galíciát. Augusztus 3-án lengyel küldöttség kérelmezte a schönbrunni főhadiszállásán tartózkodó Napóleontól a régi Lengyelország helyreállítását. A császár azonban figyelmeztette a lengyeleket, hogy ezt csak az orosz-francia szövetség feláldozásával tehetné meg. Mindössze azzal jutalmazta meg leghűségesebb szövetségeseit, hogy a háborút lezáró schönbrunni békeszerződésben az osztrák kormány átadta a Varsói Hercegségnek Nyugat-Galíciát. A mérsékelt területi növekedésnek azonban jelentős ára volt: a hadsereg létszámát meg kellett kétszerezni, ettől kezdve az állam 60 000 katonát tartott el. 1812-re a Varsói Hercegség 4 330 000 lakosa fejenként tizenkétszer annyi adót fizetett, mint a régi Lengyelország lakói 1768-ban. A galíciai parasztok csodálkozva tapasztalták, hogy földjeiről, amelynek birtoklását az osztrák kormány biztosította számukra, a Varsói Hercegségben érvényes törvények szerint akár el is űzhetik őket. Az 1811. évi országgyűlésen mind a konzervatív nemesség, mind a radikális kisebbség élesen támadta a kormányzat tevékenységét. Mindezen problémák természetesen eltörpültek a spanyolországi nehézségekhez viszonyítva. Napóleon bátyja, József visszaülhetett ugyan 1809 elején madridi trónjára, a háború azonban folytatódott. Zaragozát csak véres utcai harcok árán foglalhatták el, és foglyokat már egyik fél sem ejtett. A brit kormány pedig szerződést írt alá a portugál juntával, és májusban a franciák megalázó hátrálásra kényszerültek Arthur Wellesley brit offenzívája elől. Portugáliát elveszítették, s Talavera de la Reinánál július 28-án Wellesley akkora győzelmet aratott, hogy felvehette a Wellington (egyelőre) őr grófja címet. Nagy-Britanniát Napóleon a kontinentális zárlat fegyverével próbálta térdre kényszeríteni, ez a fegyver azonban kétélűnek bizonyult. Silvia Marzagalli arra hívta fel a figyelmet egy tanulmányában, hogy a klasszikus tengeri blokáddal szemben a kontinentális blokád strukturális gyengeségtől szenved. „Egy hatékony haditengerészet és egy aktív kereskedelmi háború nagy hatást gyakorolhat az ellenséges kikötők tevékenységére és gazdaságára, és végzetes csapást mérhet kereskedőire és biztosítóira. Egy kontinentális blokád azonban, még hatékonyan alkalmazva is csak az európai piactól foszthatja meg az ellenséget, teljes egészében meghagyva neki Amerikát és Ázsiát. Francois Crouzet kutatásai bebizonyították, hogy az európai piacokon Nagy-Britannia külkereskedelmének csak körülbelül kétötöde zajlott le. Alapvető fontosságú volt bizonyos nyersanyagok szempontjából [...] de lezárásuk nem vonta maga után a brit hajózás és kereskedelem megbénulását."5 Igaz, a következő évben, 1810-ben gazdasági válság tört ki Nagy-Britanniában, de ezt olyan tényezők okozták, amelyeket Napóleon nem befolyásolhatott: Jean Tulard szerint a font sterling árfolyamának zuhanása, valamint az 1809. év rossz termése. Ráadásul a kontinentális blokád távolról sem 5 LENTZ, 2005.107. 58
