„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)

Tordai Rita: Amikor a császár nem a csatatéren hódít. Napóleon és a nők

Tordai Rita: Amikor a császár nem a csatatéren hódít. Napóleon és a nők tartozott — a következőképp fejezte ki sajnálkozását: „Valamennyi francia her­ceg közül csak benne lakozott bátorság és nemes lélek".51 A botrány keltette feszült, már-már ellenséges közhangulat odáig gyűrűzött, hogy Napóleon kény­telen volt számításba venni egy újabb, ellene fellépő koalíció lehetőségét — ami, mint ismeretes, nem váratott sokáig magára. Azt természetesen nem állíthatja senki, hogy ennek Enghien kivégzése volt az oka, de azt igen, hogy ez is hozzá­járult, főleg pedig kiváló hivatkozási alapot teremtette ennek létrejöttéhez. A fiatal és életerős férfiú halála olyan visszhangot váltott ki, amely a világ- irodalom remekművei között is említésre került, konkrétan Lev Tolsztoj Háború és békéjében. Tolsztoj regényében utalt arra, hogy Enghien hercege és Napóleon annak idején „közösen birtokolta" a fiatal és tehetséges színésznő, mademoiselle George testi bájait, sőt egy alkalommal össze is találkoztak, amikor is a herceg­nek alkalma lett volna megölni Napóleont, így később „vesztét tulajdon nagy­lelkűsége okozta."52 Ha ez így volt, feltételezhetjük, hogy Napóleon részéről a kemény politikai elhatározás mögött némi férfiúi hiúság is rejlett. Összegzés írásomban igyekeztem képet adni arról a különös (de korántsem ismeretlen) 19. századi világról, ahol — úgy fest — minden férfinak volt szeretője, és minden nő csalta a férjét. Nagy vonalakban megismerhettük azt a szövevényes kapcsolat- rendszert, ami Napóleont a szebbik nem képviselőihez fűzte. Tizenéves kadétis- kolai tanuló korában ugyan még sikerrel ellenállt a Brienne-i „nimfák" csábítá­sának, hiszen azt vallotta: a férfi katona, aki érzelgősségre nem alkalmas. Később a gyakorlatban számtalanszor cáfolta e kamaszos hozzáállást, egy szép nő látványa sem hagyta hidegen, főleg akkor, ha politikai terepen is előnyt kovácsolhatott a viszonyból. A történelem során a nőknek a politikára mindig befolyásuk volt, így nem merészség kijelenteni, hogy Napóleon briliáns módon ötvözte ezt saját mentalitásával, sőt a tétel meg is fordult: a politika mindvégig hatást gyakorolt Napóleonra és a nőkhöz fűződő viszonyára. Ám ha nem is láthatunk bele az egykori hadvezér és császár szívébe- lelkébe, egy dolgot — a legfontosabbat — tudunk leszögezni: Napóleon is férfi volt. Hadd idézzem zárásként egyik megállapítását a szebbik nemre vonatkozó­an: „Nők! A legnagyszerűbb ajánlattevők közé tartoznak. A hatalom az, amit szeretnek. Ez a legjobb afrodiziákum — akárcsak számomra. Megszerzem, majd el is felejtem őket."53 Nyilván nem véletlen, hogy legalább egy pletyka erejéig egy magyar hölggyel is hírbe hozták a nagy hódítót: Győrött él egy „legenda", 51 Manfred, 1981.300. 52 Tolsztoj, 2005.1. köt. 10. 53 Napóleon és a nők. www.mult-kor.hu/cikk.php?id=306 http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=306 Az e cikk által bemutatott munka: HlBBERT, 2002. 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom