„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)

Tordai Rita: Amikor a császár nem a csatatéren hódít. Napóleon és a nők

Franciák Magyarországon, 1809 ként éppen a jól hangzó pozíció bizonyult afrodiziákumnak, és férje érdekében „fanyalodott" Napóleonra, hiszen a „trend" szerint a férjek magas beosztásba kerültek — de erről majd később, részletesebben. Minden más előtt azonban lássuk azt, hogy Napóleon miképp érett férfivá. Az első kaland Legelőször — állítólag — egy, a „legősibb mesterséget" űző lány avatta be a testiségbe a korzikai fiatalembert, ami a korban korántsem volt szokatlan dolog. Sétálgatás közben, az utcán találkoztak, Napóleon pedig állítólag meg is sajnálta a lányt, amiért erre a „foglalkozásra" kényszerült. A szakirodalom a folytatásról eltérően szól. Az egyik kutató szerint Napóleon ekkor lett férfivá,9 ellenben a másik szerint csúfosan kudarcot vallott a nőnél.10 * Ő maga nem sokkal e kis ka­landot követően írta, hogy „a szerelem ártalmas a társadalomra, az emberek egyéni boldogságára, sőt, hogy több rosszat okoz, mint jót, s hogy valóságos jótétemény volna, ha valamilyen isteni hatalom megszabadítaná tőle a vilá­got."11 E sarkított véleménye idővel alaposan megváltozott. Ahogy múlt az idő, mindenféle nőnek volt szerencséje hozzá, de ha Napóleon szemszögéből nézzük a hölgyeket, három „csokorba" sorolhatjuk őket. Voltak azok, akik szerették, de az ő fellobbanása rövid idejűnek bizonyult. Másrészt azok, akik iránt a puszta vágynál többet nem érzett. Harmadrészt pedig azok, akikkel a szívét is megosz­totta. A házasságra sem könnyen szánta rá magát, több jegyese is akadt, közülük az egyik vált igencsak ismertté. Désirée — a menyasszonyok egyike Második menyasszonya — merthogy volt első és harmadik is — iránti lelkese­dése csak ideig-óráig tartott. Ő Désirée Clary volt, egy marseille-i selyem- és szappankereskedő leánya. Mivel Napóleon úgy vélte, hogy „az a jó házasság, amelyben az egyik fél mindig enged,"12 és szelíd egyéniségnek tartotta ezt a lányt, hát eljegyezte. Ám nem házasodhattak össze, mert Napóleonnak nyugatra kellett utaznia hadjáratra. Vélhetően úgy hitte, képes lesz hűséges maradni, de nem kellett sokat várni a csalatkozásra: egy Louise nevű férjezett nőnek udva­rolt. A Désirée iránti hűség látszatát azonban igyekezett leveleiben fenntartani: 9 CASTELOT, 1992. 26-28. 10 Aubry, 1987. 30-32. « Aubry, 1987. 37. 12 Castelot, 1999. 29. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom