„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Soós Péter: „A legtökéletesebb lőfegyver" - a napóleoni korszak gyalogsági puskái
Franciák Magyarországon, 1809 a lövészek egymás után minél gyorsabban tudjanak tölteni,27 célozni és lőni. A tűzgyorsaság a fegyverek minőségén, a csapatok kiképzésén és a célzásra szánt idő hosszán múlott. A gyakorlatban ez 1-6 lövést jelenthetett percenként. Felmerülhet a kérdés, hogy mi is számított valójában közeli sortűznek. Egy újonc számára az ellenfél látványa, fegyvereinek hangja már lőtávolságon kívülről is félelmetesnek hathatott, egy veterán pedig a közelség alatt valószínűleg már csak a kézitusát érthette. A hatásos lőtávolság rendkívül alacsony volt,28 és ha túlságosan távolról nyitottak tüzet, a lövedékek már a cél előtt becsapódtak, vagy nem tudták a célban a kellő energiát leadni. Gyakori volt az is, hogy átlőttek az ellenség feje fölött, hiszen a célzásba nem számolták bele a csőnek a fegyver hátrarúgásából és az elsütő meghúzásából eredő felfelé mozdulását. Ha ideális távolságból, jól begyakorlott legénységgel hajtottak végre egy közeli sortü- zet, abban az esetben sem volt még szavatolva a siker.29 A harctereken ennél valószínűleg csak még alacsonyabb értékeket tudtak produkálni, a legrosszabb számítások szerint a kilőtt lövedékek mintegy 0,2%-a ért csak célt. A rendkívül alacsony találati arány óriási lőszerpocsékolásra enged következtetni. Egy korabeli közmondás szerint egy ellenfél elpusztítása ugyanannyiba került, mint az ellenfél súlyával megegyező mennyiségű ólom értéke. A sortüzek eredményességét — a puskák tulajdonságain kívül — számos egyéb tényező is befolyásolhatta, amelyek közül a lőporfüst volt a legkézzelfoghatóbb. A puskapor szürkésfehér színű, jellegzetes záptojás szagú füstje a szélmentes napokon teljesen ködbe burkolhatta a csatatereket, és a csapatok sokszor sem egymást, sem ellenséget nem láthatták. Ugyanennyire fontos negatív tényező volt a harctéri stressz jelenléte. Nem csak az újoncokkal fordulhatott elő, hogy már az ellenfél közelségének a látványára is önállóan, a vezényszó megvárása nélkül elkezdték a tüzelést, amely azután az összes emberre könnyen átragadhatott.30 A harctereken mindennél többet jelentett tehát a fegyver biztos kezelése, a 27 A töltési eljárás röviden a következőből állt: a katona kinyitotta a töltéstartóját, abból kivett egy töltést, leharapta a visszahajtott végét, felporozta a serpenyőt, azután lezárta a serpenyőfedelet, beleöntötte a maradék lőport a csőbe, majd a töltővessző segítségével letolta a papírt, és benne a lövedéket a töltetre, néhány gyors ütéssel tömörítette, majd a töltővessző helyretétele után a kakast felhúzva készen állt az elsütésre. 28 A porosz lőkísérleteknél a csípőmagasságban tartott simacsövű puskából kilőtt lövedék 200-250 lépés (150-190 m) távolságban csapódott a földbe, majd 2-3 felcsapódás alatt még további 400-500 lépésnyi (300 — 375 m) távolságot tett meg. Magas szögben tartott fegyvernél akár 1000-1300 lépés (750-980 m) lőtávolságot is el tudtak érni. Scharnhorst, 1973. 79-81. 29 A lőkísérleteknél 200 lövésből 75 méterre 46%-os, 150 méterre 32%-os, 225 méterre szintén 32%-os, 300 méterre 21%-os, 375 méterre 13%-os, 450 méterre már csak 9,5%-os találati pontosságot értek el. Scharnhorst, 1973.79-81. 30 A csata forgatagában az adrenalin hatása alatt az is megtörténhetett, hogy a gyors töltés és tüzelés közben a katonák egyszerűen elfelejtették elsütni a fegyvert, vagy nem vették észre annak működési zavarait, és egymás után sorra csak töltöttek, töltöttek. Az is előfordulhatott, hogy a lövész a töltővesszőt elfelejtette kihúzni a töltés során, és kilőtte a lövedékkel együtt. 138
