„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)

Soós István: József nádor és a győri csata

Franciák Magyarországon, 1809

tekintettel a hadi taktikára, egyértelmű egyet nem értés jellemezte, amely, ha döntő mértékben nem is, de befolyásolta a csata végső kimenetelét.29

Azzal, hogy a nádort leváltották az inszurrekció főparancsnoki tisztéből, szerepét szigorúan a végrehajtásra korlátozták. Ebből következett, hogy János főherceg és vezérkari főnöke sem bátyjára, sem pedig az erőviszonyokat és terep adta előnyöket helyesen felmérő inszurrekciós vezérkarára nem hallgatott. Mindkét seregtest vezérkarában a bizalmatlanság csak fokozta az ellentéteket. A nádor és törzstisztjei a helyzet adta kényszerűségből fogadták csak el a helyzetet, azaz a „közös" hadsereg feletti rendelkezést, továbbá azt, hogy az irányítás az erélytelen, a hadi helyzetet kellően nem ismerő Nugent gróf kezébe ment át. Alapvető hibának bizonyult az is, hogy a János főherceg közös főparancsnokságáról szóló császári leiratot nem közölték az egyesített haddal.30 Ennek következtében a június 14-i csata diszpozíciói az inszurrekciós erők vezérkara számára teljesen ismeretlenek voltak.31

Ráadásul június 13-án a nádor és Nugent között éles vita támadt. Ő már az előző este meggyőzte öccsét arról, hogy szállják meg a Csanak körüli dombokat, és a császári erőket Gyirmót és Csanak között állítsák fel. Ezzel szemben gróf Nugent még ugyanazon éjszaka arra beszélte rá a főparancsnokot, hogy a csapatokat inkább Győr és Szabadhegy között helyezzék el.32 Eközben egyre inkább megalapozottabbá vált az a hír, hogy a franciák június 14-én, a marengói csata évfordulóján, mindenképpen ki fogják kényszeríteni a támadást, illetve összecsapást. Ezt látszottak igazolni a franciák csapatösszevonásai is. A nádor parancsára az inszurgensek lovasságának egy része megkísérelte kivetni a francia előőrsöket állásaikból, de próbálkozásaik rendre kudarcba fulladtak.33

29 Ezt látszanak megerősíteni Wertheimer kutatásai is, aki a nádor hadsegédjére, Kisfaludy Sándorra hivatkozva úgy látta: a két testvér között már 1809 májusában „egyenetlenség támadt". Wertheimer Kisfaludy megállapításán kivül hivatkozik a győri (kismegyeri) ütközet közelében tartózkodó Friedrich Gentzre is, aki szintén egy héttel a csata előtt úgy vélekedett: „... igen aggódom ama nehézségek miatt, melyek a főhercegek együttműködésénél ki nem kerülhetők, most aligha fognak sokáig összeférni". Wertheimer, 1892. 446. A főhercegek közötti további egyet nem értésről, pl. a franciákkal szembeni hadállás kérdéséről kialakított eltérő álláspontokról: uo: 447.

30 Vö. erről még Friedrich Wilhelm Haugwitz államminiszternek a következő jelentését: „Beide Armeekorps [...] waren vereinigt, bildeten einen einzigen Körper und sollten demnach nur einen Heerführer haben; allein der E[rz] H[erzog] Palatínus wollte nicht das Obercommando führen, da derselbe [...] durch ein kurz vorhers erhaltenes Handbillet eine andere Bestimmung erhalten hatte, gegen welche er jedoch Vorstellungen gemacht: E[erz] H[erzog] Johann als Feldzeugmeister konnte und wollte niche den Feldmarschall befehligen: eben so ging es mit denen beiden Chefs des Generalstabs, und somit wurde zwar die Armee in der Macht amalgamirt, ihr aber nicht bekannt gegeben, wer sie befehligen werde, eben so wenig für den künftigen Tag etwas bestimmtes entschieden." JNIIV. 75.

31 JNI IV. 75.; Domanovszky, 1944. 253-254.

32 JNI III. (Tagebuch) 497-498.; JNI IV. 75. (Anton Demuth császári-királyi őrnagy 1809. június 14-i jelentése); Wertheimer, 1892. 447-448., 452-453.; R. Kiss, 1909. 155-156.; DOMANOVSZKY, 1944. 254.

33 Domanovszky, 1944.256.

122