„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Katona Csaba: A konyaktól Napólajosig – egy sajátos interpretáció, avagy császári utóélet
Katona Csaba: A konyaktól Napólajosig tanúskodik, hogy úgy tekinti a muzulmánokat, mint Napóleon tekintette a katolikusokat. Mindketten azért akartak jogokat adni a különböző vallásoknak, hogy ennek következtében több feladatot is lehessen rájuk terhelni — véli a szakértő. A sok megfelelés ellenére katonai téren Sarkozy szerencsére nem hasonlítható Napóleonhoz, mert a jelenlegi francia belügyminiszternek nem szándéka meghódítani Európát. »Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy a mai Franciaországban senki sem tekinthető Napóleonnak!« — írja a Le Point." Nos, utóbbi megállapításon bizonnyal igen sokat kellet gondolkodni. De végső soron sikerült igen frappánsan megfogalmazni azt, hogy az épeszű ember agyában fel sem merülő irreális gondolat valóban talajtalan... A különféle tárgyak, pózok és a testkultúra világa után ideje szétnézni a művészetek háza táján. Miért is? Mert Bonaparte Napóleon bizony ott is máig látható széles nyomot hagyott maga után. Kezdjük talán a zenével. Az 1970-es évek dívája volt hazánkban Szűcs Judith, akinek szűk nadrágjai sok, nem feltétlen húszas éveiben járó férfiban ébresztenek kellemes nosztalgiát. De mi köze vajon a diszkók egykori királynőjének a franciák hajdanvolt császárához? Leginkább az, hogy volt anno 1978-ban egy német nyelvű, kissé indulószerű dala, amelynek refrénjét az 1810-es évek német Napóleon-ellenes küzdelmek időszakából kölcsönözte, mely szerint: „Az ördögbe Napóleonnal!" Vagy pontosabban: „Zum Teufel mit Napoleon". Lássuk tehát a refrént: „Zum Teufel mit Napoleon/ und seinen vielen Schlachten./Ich hab für heut ein Angebot,/das ist nicht zu verachten./Denn vorhin rief mich jemand an,/ ein sehr netter, junger Mann,/dér mir mehr bieten kann./Zum Teufel mit Napoleon,/für den gibt's kein Pardon." Mit is lehet ehhez hozzáfűzni? Talán annyit, hogy valamivel később, a boldog emlékű 1980-as években is feltűnt a magyar könnyűzene palettáján a császár neve, mégpedig a Vincze Lilla fémjelezte Napoelon Boulevard révén, amely 1985-ben alakult meg és egy évvel később az 1986. évi Interpop Fesztiválon, Siófokon robban be a köztudatba Ugye, eljönnek a repülők? című dalával. Ha pontosak akarunk lenni, meg kell említeni, hogy itt azért némi áttétellel kell számolni, mert a zenekar nem közvetlenül a császártól, hanem a róla elnevezett boule- vard-tól kölcsönözte nevét, de a lényegen ez mit sem változtat. Nézzünk szét kicsit a filmművészet terén is. A Napóleon alakjával direktben foglalkozó alkotásokra nem szeretnék kitérni, hiszen ez a kis írás az interpretációkról, átértelmezésekről szól. Feltétlen említést érdemel azonban — éppen ezért — a neves filmrendező, Brian De Palma 2002-ben forgatott népszerű filmje, amely a Femme Fatale címet viseli. Ennek egyik híres jelenete ugyanis azt látszik igazolni, hogy a francia alvilág nehézfiúi között is igen népszerű még egykori hatalma révén a császár. A filmben a címszereplőt elismerésre méltóan mély átéléssel alakító, igencsak attraktív szőke színésznő, Rebecca Romijn-Stamos kacéran megszólít egy nyomott orrú férfit az egyik szórakozóhelyén, és a neve iránti érdeklődik. Mire válaszul a Joe Prestia francia színész (és kickboxer...) 61
