„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Hartyándi Jenő: Ajánlás
Ajánlás Tisztelt Olvasó! Az a megtisztelő felkérés ért Bana József győri levéltár-igazgató részéről, hogy írjak laikus bevezetőt a Franciák Magyarországon, 1809 című történelmi tanulmánykötet második része elé. Mit is mondhat a szabadidejét történelmi és néprajzi témájú könyvek bújá- sával töltő amatőr, hasonló vagy a múltban még kevésbé tájékozott társainak? Talán azt, hogy a történelem az, a múltban lejátszódott eseménysor, amely valójában többségében nem úgy volt/történt, mint ahogy az iskolai tanulmányokból halványan megragadt bennünk. Ha elkezdünk belemélyedni a háttérbe — túllépve az iskola leegyszerűsítő, különböző korok hatalmai által a saját érdekük szerint értelmezett történelemképein —, akkor hamar rájövünk, hogy ezen hivatalos vélemények valamilyen ideológia mentén fogalmazódtak/-nak meg és nagyon lényeges elemük, hogy az emberi tényező hiányzik vagy nagyon hátul kullog bennük. Pedig hát a történelmet emberek, egyének, egyéniségek és többségében kisemberek „csinálták". Amikor halványan arra emlékezünk, hogy x, jó nevű hadvezér csapatát meglepte a török, csodálkozunk, miként történhetett mindez? De ha esetleg utánaolvasunk, rájöhetünk a nyitjára. Történt például, hogy Nagy Palkó, a maga korában hírhedt, sőt vagabund lovasvitéz az előző nap — a kor szokásaihoz híven — társaival rárohant az egyik környező falura egy kis zsákmányért, szabadrablásként. Mert hát késett a zsold, és rossz volt az ellátás a táborban. Kispál Ferenc portáján az asszony épp nyúlpaprikást készített, ha már ott voltak, megették. Bár nem kínálták valami szívesen, de jól esett. A pincében találtak egy kis lőrét is, az meg csúszott rája. Más nem nagyon volt ott, de legalább jóllaktak és kicsit kapatosak lettek. A táborba visszaérve lebuktak, és büntetésként őrségbe osztották be őket. De hát olyan jó volt az előzmény, hogy kellemes állomba merültek tőle. Omiattuk aztán jöhetett a török, nem vették észre. Na most akkor, ebben az esetben ki alakította a történelmet? A hadvezér vagy Palkó? És kinek a neve maradt fenn? Nevezhetjük ezt történelmi igazságtalanságnak? Mint ahogy pl. az is az, ami Julianus barátról a köztudatban él. Hogy 1235- ben megtalálta és hírt hozott az őshazában, az Ural déli részén maradt magyarokról. Az ismeret eddig pontos, de útjának egy nemzeti érzéseink táplálásán túlmutató, nagy fontosságú része közben elfelejtődött. Ugyanis Julianus nevének a nagy földrajzi felfedezők sorában, méghozzá igen előkelő helyen kellene szerepeim, olyanok közt, mint Kolumbusz Kristóf vagy James Cook kapitány. Miért is? Mert az ő korában Európa legnagyobb tudósai sem tudtak semmit arról, hogy kb. Kijev után milyen területek, államok vannak Ázsia felé, és milyen 3
