„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Vízi László Tamás: Magyarország és a francia háborúk
Vizi Laszlo Tamás: Magyarország és a francia háborúk A Magyar Szent Korona országai A Magyar Szent Korona országainak összlakossága a 18. század végére elérte a tízmillió főt, s ezzel a lélekszámmal a Habsburg Birodalomnak nemcsak területileg, hanem népességét tekintve is legjelentősebb területévé vált.9 A Magyar Szent Korona országai igazgatásilag három elkülönült területből álltak: a szűkebb értelemben vett Magyar Királyságból (amely magában foglalta, mint „kapcsolt részeket” a Horvát-Szlavón-Dalmát Királyságot), az Erdélyi Nagyfejedelemségből és a Katonai Határőrvidékből. A Magyar Királyság viszonyát a Habsburg Birodalomhoz két generális alaptörvény, az 1723:1-111. te.,10 11 12 valamint az 1791:X. te." szabályozta, ami a gyakorlatban függetlenséget csak a birodalmon belül biztosító perszonáluniós jogviszonyt keletkeztetett. Mindez a Magyar Királyságra vonatkozóan önállósággal bíró törvényhozást, közigazgatást és igazságszolgáltatást jelentett. Olyan szabad, független, saját állami léttel és rendi alkotmánnyal bíró államot, amelyet tulajdon törvényei és szokásai alapján lehetett csupán kormányozni. Ennek az önállóságnak azonban számos fékező tényezője volt. Ilyen tompító szerepet töltött be a Bécsben működő Magyar Udvari Kancellária és a Magyar Királyi Helytartótanács, amely 1784-ig Pozsonyban, azt követően pedig Budán rendezte be székhelyét. Előbbi a magyarországi kormányzás általános kérdéseivel, az igazgatásra, a pénzügyekre és a hadügyre egyaránt kiterjedően, legfelső szinten foglalkozott. Hatásköre az egész királyság területére kiterjedt, s egyrészt az uralkodó elé kerülő ügyek politikai szűrőjeként működött, másrészről pedig a kancellárián keresztül jutottak el az uralkodói döntések és rendelkezések az országos kormányzati szervekhez. Legfőképpen a belkormányzat legfőbb kormányszékéhez, a Magyar Királyi Helytartótanácshoz.1' A Helytartótanács elnöke a nádor volt, aki 1790-től a Habsburg- család főhercegeinek köréből került ki. A nádori méltóságot 1790 és 1795 között Sándor Lipót, 1796 és 1847 között József főherceg töltötte be, s egyben irányította a Helytartó- tanácsnak az országos igazgatás valamennyi területére kiterjedő munkáját. Az igazságszolgáltatásnak és a gazdasági-pénzügyi igazgatásnak külön önálló központi kormányszékei voltak, amelyek nem tartoztak a Helytartótanács illetékességi körébe. Az előbbit a négy Kerületi Tábla, a Királyi Tábla, valamint a nádor elnökletével Pesten működő, és legfelsőbb bíróságként eljáró Hétszemélyes Tábla jelentette, míg az utóbbi feladatát az 1784-től Budán székelő és a Bécsi Udvari Kamarának alárendelten tevékenykedő Magyar Udvari Kamara látta el. A Kamara II. József uralkodása idején (1780-1790) egy rövid időre áldozatául esett az uralkodó reformjának, s beolvadt a Helytartótanácsba. Ez a változtatás azonban II. József legtöbb reformjához hasonlóan nem maradt tartós, s az uralkodó halálát követően visszaállt és egészen 1848-ig fennmaradt a kamarai igazgatás.13 Az igazgatást és igazságszolgáltatást alsóbb szinten a rendi szerveződésű intézmények, leginkább a vármegyék (52) és a szabad királyi városok (51) látták el. Hozzájuk érkeztek a királyi rendeletek és a Helytartótanács leiratai, amelyek végrehajtása az érin9 Gergely, 1998.17., 57.; Benda, 1980/a. 426-427.; Fodor-Oborni-Pálffy, 2000. 341.; Katus, 2000. 345-362.; Vízi, 1996.13-14. 10 C1H, 1657-1740. 563-569.1723:1-111. te. 11 CIH, 1740-1835.159.1790:X. te. 12 CIH, 1657-1740. 643-645.1723:XCVII-XCVIII„ 1723:CI-CII. te. >3 Gergely, 1998.17-19. 263
