„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Nagy-L. István: Inszurgensek a harcmezőn: a karakói ütközet
Franciák Magyarországon, 1809 utóvédállást, ahova az éjszaka és a reggel folyamán érkezett be Andrássy lovassága, míg a gyalogság bevonult hadosztályaihoz. A karakói ütközet mérlege a veszteségadatokon túl a hadjárat és az inszur- rekció szempontjából is megvonható. A hadjáratban az ütközet jelentős szerepet tölt be. A visszavonuló Belső-Ausztriai Hadsereg tüskevári táborából ellentámadást akart indítani a Marcalon átkelőben lévő franciák ellen, ezért túlságosan gyenge utóvéddel védelmezte a karakói hidat. János főherceg 11-én mégis meggondolta magát, és elvetette a támadás ötletét, majd elrendelte a visszavonulást Pápa felé. Az utóvédet alkotó csapatok kellő megerősítését azonban elmulasztotta, sőt, még onnan volt el csapatokat. A francia támadásnak így egy meglehetősen gyenge utóvéd csak korlátozott ideig állhatott ellen. A karakói híd körül lezajlott harcokat Gosztonyi ezredeskapitány a lehetőségekhez képest jól vezette, a francia túlerő ellen jól manőverezett. A galsai összecsapásban Boxich ezredes nem állt a helyzet magaslatán. Erős gyalogságával, tüzérségi és lovassági támogatással sem tudta megállítani a francia könnyűlovasságot. Boxich ugyan nem tehetett arról, hogy az Ott-huszárok szétzilálták az arcvonalát, de nem mutatott kellő körültekintést csapatai felállításánál. János főherceg és törzse az ütközet alatt nem játszott pozitív szerepet.59 A bizonytalan tervek és lagymatag végrehajtás, a megváltoztatott elképzelésekhez nem igazított erőcsoportosítás rendkívül megnehezítette az utóvéd dolgát. Nem gondoskodtak kellőképpen a vati híd védelméről, ami lehetőséget adott a franciáknak az egyik legfontosabb Marcal-híd elfoglalására, így a főherceg tervét a karakói csatára eleve lehetetlenné tették. Amikor azonban ezt belátva a főherceg mégis a visszavonulás mellett döntött, akkor nem erősítette meg kellőképpen a hadsereg védelmét. Az utóvédet alkotó csapatok kizárólag a Szent Korona országaiból kiegészített csapatok voltak, ezek önfeláldozó harca tette lehetővé a Belső-Ausztriai Hadsereg kényelmes menetét Pápára. Az ütközet mérlege az inszurrekció harci értékéről szintén fontos tanulságot hordoz. A karakói ütközet kisháborús művelet volt. A csapatoknak svadronilletve osztályszintű manővereket kellett végrehajtani, az egyéni bátorság nagyobb teret nyerhetett. A harcok során az inszurgens csapatok megállták a helyüket. A hadvezetés rendkívül helyesen reguláris huszárokkal karöltve vetette be az inszurgenseket, amely során részben az inszurgens tisztek tanulhatták a hadi vezetést,60 másrészt a katonák is láthatták a reguláris huszárok harcmódját. A harcokban a veszprémi felkelők a legteljesebb mértékben alkalmasnak bizo59 Zwiedineck-Südenhorst János főherceg védelmében született munkája a június 12-e előtti harcokkal egyszerűen nem is foglalkozik, csupán annyi megjegyzést tesz, hogy azok nagyon jelentéktelenek voltak. Lásd: ZWIEDINECK, 1892. 77. Az ütközet rövid leírása mellett a csapatok kitartását hangsúlyozza: WELDEN, 1872.110. Hasonlóan rövid, feltehetően Welden munkájából is táplálkozó Bodnár-leírást lásd: BODNÁR, 1897.41-42. Ennél is rövidebb leírást ad: Mayerhoffer, 1904.122. 60 Hunkár, 2004.53. 214
