„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Makai Ágnes–Szoleczky Emese: Ércbe vert emlék. Napóleonhoz fűződő érmek a magyar Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjteményében
Franciák Magyarországon, 1809 A Nagy Francia Forradalom előtti időben a francia éremgyártásnak két nagy területe különböztethető meg. Az egyik csoportot a művészek saját kezdeményezésből, saját klientúra számára készítették. Ezen érmek témaválasztását a spontaneitás jellemezte, belőlük volt a legtöbb. A művészi érmek másik csoportja az uralkodó rendeletére készült, speciális műhelyekben, amelyek a Louvre- ban működtek. Az éremkészítő intézmény — a már emlegetett La Monnaie des Médailles — keretében kiválasztott, hivatalos művészek dolgoztak megrendelésre. Az innen kikerülő darabok meglehetősen uniformizáltak voltak, készítőik a regnáló uralkodó gesztusait, hatalmi reprezentációját „verték fémbe".14 Az érmek tervezésénél, készítésénél antik tradíciókhoz, illetve a korábbi — mindenekelőtt a XIV. Lajos korabeli — francia hagyományokhoz nyúlhattak vissza.15 A francia forradalom és a köztársaság első éveiben sok érem készült, de kormányzati megrendelés kevés volt. A francia éremverés 1797-ben, Itáliában született újjá Napóleon győzelmei hatására. Az ott készült első sorozat — amely „les Cinq batailles" néven híresült el — öt éremből állt, ezek tervét Appiani16 készítette. Napóleonnak — az eddigiekből láthatóan — a fantasztikus ívű életpályáját bemutató, reprezentatív éremművészet vonatkozásában igen jeles előképei voltak, amelyekre bízvást támaszkodhatott. Hatalomra jutása után az éremgyártás kormányzati monopóliuma újra előtérbe került. A forradalmi hevületben megszüntetett éremkészítő műhelyt helyreállíttatta. Már mint első konzul rendelkezett a belügyminiszterhez intézett, 1802. augusztus 8-án, Párizsban kelt memorandumában arról, hogy e naptól fogva minél több érmet bocsássanak ki az események széleskörű publicitásának biztosítása érdekében. Külön kiemelte, hogy ezeknek az érmeknek a forradalom eseményeit visszamenőleg, illetve az azóta eltelt időszakot is dokumentálniuk kell.17 A korábban létezett különféle francia királyi akadémiai intézményeket — köztük az Academie royale des inscriptions et médailles-t — a konvent 1793. 14 BABELON, 1912. XV. A szerzők köszönetüket fejezik ki Krász Lillának a francia nyelvű szakiroda- lom és éremfeliratok lefordításához nyújtott segítségéért. 15 BLANCHET, 1930. 20-28. 16 Andrea Appiani (1754-1817): itáliai, milánói művész és designer, 1805-től itáliai királyi udvari festő, aki számos portrét készített az uralkodóról és támogatóiról (pl. Beauharnais-család). A milánói Palazzo Reale-ban levő freskón ő örökítette meg Napóleon apoteózisát (1807). Érdekesség, hogy Appiani a Palazzo Reale monumentális freskó-együttese széles fő részei mellé médaillon formájú, dombormű hatású képeket is komponált, amelyekhez korábbi éremterveit használta fel. Az, hogy Appiani éremkompozíciói festményként, majd ezekről készült sokszorosított grafikaként is megjelentek, mutatja, hogy milyen jelentősnek tartotta Napóleon a műalkotások szerepét a nyilvánossághoz fordulás terén, s hogy ezáltal hogyan váltak már a korai napóleoni érmek egy nagyszabású propagandakampány részévé. A császár bukása után a művész teljesen elszegényedve halt meg. http://de.wikipedia.org/wiki/Andrea_Appiani [a letöltés ideje: 2010 februárja]; Zeitz- Zeitz, 2003. 20-21. 17 Blanchet, 1930. 78. Az eredeti szövegben az 1902-es évszám elírás. A helyes dátum Termidor X = 1802. 106
