„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)

Makai Ágnes–Szoleczky Emese: Ércbe vert emlék. Napóleonhoz fűződő érmek a magyar Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjteményében

Franciák Magyarországon, 1809

kortársainak háborúival, békekötéseivel foglalkozó numizmatikai tárgyak száma csak 121 tétel.4 Mindenképpen figyelemre méltó tehát ez a tudatosnak tűnő hadimúzeumi „Napóleon-kultusz", még akkor is, ha tudjuk, hogy a magyar tisztképzésben Napóleon személye, hadvezéri teljesítménye, annak értékelése a tananyag részét képezte.5 Lehet, hogy ez is befolyásolta a Hadimúzeum ilyen irányú érembeszerzéseit.

Egyébként csak a szerencsének köszönhető, hogy a Hadimúzeum numizmatikai gyűjteményének nem csekély része — közte a Napóleon érmek — túlélte a

II. világháború pusztítását, amely során nagy értékű rendjelek/kitüntetések tűntek el, semmisültek meg. A Múzeum anyagának nagyobb hányadát ugyanis 1944-ben Dunántúlra evakuálták, a várbeli épület pedig bombatalálatot kapott. A Napóleon-érmeket a sors megtartotta, mintha csak a császár elméletét igazolná a medálok öröklétéről.

Az ókori alapokon nyugvó éremkészítés a reneszánsz idején vált újra divattá Európában, s népszerűsége az uralkodók hatalmi reprezentációjának egyik eszközeként a 16-17-18. században fokozatosan zenitjére érkezett. A történelmi eseményeket, csatákat, várostromokat, szövetségeket, békekötéseket, de a fejedelmi családok eseményeit — házasságkötést, gyermek születését, elhalálozásokat — bőségesen kísérte az arany/ezüst, bronz, ón medáliák „piacra dobása", gyakorta szó szerint kereskedelmi céllal is, de legalább olyan tömegben ajándékozás vagy éppen az ünneplő nép közé szórás propaganda céljával.

A medáliák népszerűsége egyre tömegesebb gyártást igényelt, így az előállítás technikája is folyamatos változáson, korszerűsítésen esett át. A korareneszánsz idején az érmeket általában a szobrok megalkotásával azonos módon, öntéssel — majd a felület cizellálásával, tehát szinte egyedi módon — készítették. A 16. század elejétől/közepétől a művészek — a pénzgyártás mintájára — egyre gyakrabban veréssel sokszorosították érem-alkotásaikat.6 A verés ez időben azonban még kézi erővel, kalapáccsal, vastagabb érmek esetében több ütéssel zajlott. A későbbiekben az éremverés is modernizálódott, ugyanis a már korábban is felmerülő, de kísérleti szinten maradt gépesítési tervek nyomán különféle — hengeres, majd a 17. század közepe után csavaros — verőgépeket alkalmaztak.7

A művészi éremalkotás terén a reneszánsz évszázadaiban Itáliáé volt a vezető szerep, bár a franciáknál is népszerűnek bizonyult a műfaj, s a 16. század a német éremkészítés fellendülését is meghozta. A 16. század végén-17. század elején fokozatosan Franciaország vált az immár egyre inkább események propagálására koncentráló történelmi-alkalmi emlékérem-gyártás középpontjává. Innen terjedt el Európa szerte a szó szerinti fordításban a fogalom lényegét

4 Karny, 1928.199-200.

5 Lásd pl.: VAJNA-NÁDAY, [1935] 171-240.

6 Vö.: Makai-HÉRI, 1990.15-16. Valamint: BERNHART, 1911. 4-5.

7 RÁTH, 1902.123-124.; PALLAI, 1966. 255.; HüSZÁR-Procopius, 1932. 26-27.

104