Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Bécsi levéltári források
ostrom- és mezei ágyúkból adtunk neki, de Huszár Péter nem sokat tudott ezekből tüzelni. A Feldobrist úrral tudatta, hogy a magyar gyalogosok szétszéledtek. Az ágyúkkal együtt nagy veszélyben áll. Az ellenség a lövéseivel nagy kárt tesz. Emiatt gróf úr57 58 szigorúan megüzente, hadd lássa, ahogyan [Huszár] erőt és a legjobb szorgalmát mutatja azért, hogy [parancsa szerint] az ágyúkat veszteség nélkül újra kihozhassa, a külső városokat kifossza és felgyújtsa. Huszár Péter ebben nagyon fáradozott, hogy mindent elvégezzen. Csakhogy az ellenség rájuk támadt, ráadásul részben levágta [őket]. Négy vagy öt mezei ágyút hátrahagytak, a többi pedig Isten dicsőségére mind megmenekült. Ugyanezen a napon a tanácsban elhatározták, hogy felhagynak a fehérvári hadjárattal az élelem és a hadianyag hiánya és a rossz idő miatt, és lassan elvonulnak. Kedden, november 2-án másfél mérföldre Székesfehérváron kívülre vonultak vissza. Ugyanezen az éjjelen három török miatt riadó volt a táborban, két Landsknecht feleségét és egy gyereket el akartak rabolni. A mienk ugyan elkergették őket, de kettő halva maradt ott. Szerdán, november 3-án kora reggel akartak újra elindulni, a kocsikat és az ostromágyúkat elküldték. Ekkor a Feldobrist úrhoz hír érkezett, hogy látni lehet az ellenséget és többet tennének. Éjszaka is hír jött arról, hogy az ellenség erős sereggel [Haufen) együtt van, és velünk csatázni akar. Mivel az ellenséget nagy számban a saját szemünkkel láttuk, a Feldobrist úr más urakkal megtanácskozta, mit kellene tenni. Másképpen nem dönthettek, minthogy az ellenségnek felajánlják a harcot. Amikor ez megtörtént, a Mindenhatónak a segítségéért, szövetségéért és támogatásáért mindannyian imádkoztak. A csatarendet minden seregnél [Haufen) felállították. Pálffy úrnak az első támadást jóváhagyták. Mindeközben pedig az ellenség előnyös pozíciót foglalt el, a mi oldalunkon nagy bozótos és cserjés volt, amin csak nagy fáradtsággal lehetett átkelni. Egymás mellett haladva, az ellenséget - aki elsütötte ránk ágyúit — Isten segítségével megtámadtuk. Hasonlóképpen a janicsárok, akik nagy számban voltak, miránk lőttek, de olyan nagy kárt nem tettek. Ahogy mi is keményen rájuk mentünk, és velük elkezdtük az összecsapást. A Mindenható Isten kishitűvé tette szívüket, így mindannyian elmenekültek. Mi pedig nem késlekedtünk, hanem két mérföldön át üldöztük őket. Mindeközben Székesfehérvár városba merészkedtek, hogy a harminckét darab mezei ágyút, amiket mi az ellentől elvettünk, újra a városba hozzák. Ide Pálffy úr emberei jöttek, a törököket a mezei ágyúktól csakhamar elűzték, nagyobb részüket levágták. Ami a török lovasságot illeti, ők kisebb veszteséget szenvedtek. Mindazonáltal közülük, véleményem szerint, nyolcezernél több maradt a csatatéren. Nem sok foglyot ejtettünk, hanem mindet lekaszaboltuk. Ki és mennyi előkelő török parancsnokló (Häupter■) maradt a csatatéren? Erről semmit sem tudtam meg a sietségben. A Feldobrist úr maga ajánlotta, hogy ezután megküldi. Amint erről valamit megtudok, úgy a részletekkel nem fogok késlekedni. A janicsáraga, akit elfogtak, vallomásában beismerte, amit a szememmel láttam, hogy a másik két nagy zászló közül (az elfogott előkelő híradása szerint), az egyik a szultán dzsebedzsH fotójához, a szultán hadszertár vezetőjéhez (Obrist) tartozott, és azelőtt az elfogott török tisztelettel meghajolt előtte. Ugyanő, az említett janicsár aga közölte, hogy tizenötezer török volt a lezajlott csatában. És a legelőkelőbb bégeket [Hauptmann) nevén nevezte, ahogy a mellékelt jegyzékből látható. 57 Hardegg. 58 A szó jelentésére lásd a Glosszáriumot. Hegyi 2007. 362. 43
