Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Hardegg, a hadvezér
a betegségek és a szökések is.118 így a rohamok eleve kudarcra voltak ítélve, hiszen a hadak zömét be sem vethette. A budai beglerbég ellen vívott ütközetben aratott győzelmét annak köszönhette, hogy az ellenség lovassága az első rohamot követően sorsára hagyta a gyalogságot, akiket a keresztények jórészt lemészároltak. Az esztergomi hadjáratban újból az egyik legmagasabb tisztségre, az obrist-feldmarschall\x2. nevezték ki, de kiderült, hogy a várvíváshoz sincs tapasztalata. Személyes bátorságát azonban nem tagadhatjuk, hiszen a pákozdi ütközetben meg is sebesült a közelharc során. Hardeggnek szatmári és győri Odraiként, illetve megbízott felső-magyarországi Feldobráíként is alkalma nyílt belekóstolni a diplomácia világába. A tizenöt éves háború első hónapjaiban három témában tárgyalt az ellenséggel: a Habsburg orátor119 sorsáról, a Veszprémnél elfogott Speciacasa és Hofkirchen állapotáról, valamint a béke lehetőségéről. Azért, hogy megérthessük ennek a jelentőségét, vissza kell tekintenünk az időben, és röviden fel kell idézni azt a folyamatot, amely a Habsburg és az Oszmán Birodalom küzdelméhez vezetett a 16—17. század fordulóján. A Drinápolyban 1568. február 17-én aláírt béke viszonylagos nyugalmat teremtett a Habsburg és az Oszmán Birodalom határvidékén, a Magyar Királyságban. Ezt a korszakot nevezte Pálffy Géza „háborús békeévek”-nek.120 A harcok nem szűntek meg, de az Oszmán Birodalom főerői Ázsiában, a perzsák ellen vonultak hadba. A felek 1590. március 21-én a tizenhárom éves háborúskodás lezárásaként Isztambulban békét kötöttek. A Porta előzetes várakozásai a legmesszebbmenőkig teljesültek. A békeegyezmény szentesítette a birodalom keleti hódításait, így a szultán fennhatósága alá került Transzkaukázia, valamint Perzsia nyugati részének nagy területe. A birodalom belső nyugalma azonban - úgy tűnt — éppen ekkor bomlott meg: Eszak-Afrikától Isztambulon át egészen Anatóliáig egymást érték a zavargások, lázadások. Az Oszmán Birodalom szultánjai a 16. század közepétől kezdődően mindinkább távolmaradtak az államigazgatás feladataitól, problémáitól. A háremben élő és attól egyre jobban függő uralkodók előterjesztések segítségével tájékozódtak a várható főbb intézkedésekről. A döntéseket is itt hozták meg a szultáni anya {valide), a kegyencnők, az eunuchok és más udvaroncok bevonásával. Az Oszmán Birodalom történetével foglalkozó művek III. Murád (1574-1595) uralkodásának időszakát ezért gyakran a nőuralom kezdetének nevezik. Az állam stabilitásának az sem tett jót, hogy 1579 és 1595 között a nagyvezírek átlagos kormányzási ideje alig érte el a másfél évet.121 Az uralkodó érdektelensége az államügyekben és az államigazgatás kiszámíthatatlansága egybeesett azzal a jelentős fordulattal, amikor az Oszmán Birodalom számára véget ért a nagy terjeszkedések időszaka. A magyarországi hódítások befejezését követően a Portának már nem álltak olyan nagymértékű földterületek rendelkezésére, amelyből az állandóan gyarapodó tímár-birtokosok körének megfelelő mennyiségű javadalombirtokokat juttathattak volna. Ezért a pénzügyigazgatás elkezdte ezek területét csökkenteni. Ezzel párhuzamosan az 1540-es években elindult egy inflációs folyamat, amely a 16. század második felére megoldhatatlan probléma elé állította 118 Hausmann 1983. 188. 119 A szó jelentésére lásd a Glosszáriumot. 120 Pálffy 1996. 192. 121 Matuz 1990. 113. 17
