Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Glosszárium
Vorleben: lásd a Lehen szó magyarázatánál. Wachtmeister, a tábor védelméért, illetve az erősség fontosabb pontjainak (bástyák és tárházak) őrzéséért és rendjéért felelős tisztségviselő. Weibel: két - a felfogadottak által maguk közül választott - Weibel feladata közé tartozott a zsoldosok panaszainak jelentése a zászló parancsnokának, a vonulás rendjének kialakítása, a Feldweibel segítése az őrség felállításánál, valamint a lőpor, az ólom és az élelem kiosztása is. Zarbzenlzarbuzán: kisebb, könnyebben hordozható löveg volt. Többnyire ólomgolyó kilövésére használták. Zászló!Fähnlein: a fogalmat mind a magyar, mind a nyugat-európai hadszervezet használta, mint a magasabb szervezeti egység megnevezését. A kiállított vagy felfogadott gyalogosokat és lovasokat egy-egy zászlóba szervezték, amelyek élén egy-egy Hauptmann, kapitány, hadnagy vagy vajda állt. A magyar hadszervezetben a száz főben maximalizált zászlók a lovasság esetében szerekből, míg a gyalogságnál tizedekből épültek fel. Zászlóvivő!zászlós: a Hauptmann stábjának főbb tisztségviselői közé tartozott egy zászlós (Fándrich), akit szintén az Obrist fogadott fel személyesen. Zeugdiener: a Zeugwart munkáját segítő személy. Zeugwart: a hadianyag őrzésével és nyilvántartásával megbízott hadszertárnok. Zsellér: az ilyen módon szolgáló személyek rendelkeztek ingatlanigazsággal, házzal vagy házrésszel, amely vagy egy polgár kertjében, vagy azon kívül, pusztahelyi földön, mezőn, gyepen, azaz nem művelt, úgynevezett szabadföldön épült. Az így létrejött településrészt nevezték a 16. és 17. században is magyarul hóstátnak. 175