Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)

Glosszárium

tok (mint például a seregbarmok) húsára kellett költeniük az összeget, és nem kereskedőktől vagy a földbirtokosoktól megvenni, ezzel is a helyi jövedelmeket gyarapítva.

Ispán {comes, officialis): a 16. századi vártartományokban a prefektus és/vagy az udvarbírók alárendeltségében szolgáló tisztségviselők, akik egy vagy akár több falu fölött igazságszolgáltatási, gazdaságirányítási, valamint hadállítási és vezetési feladatokat láttak el.

Janicsár, zjeni cseri kifejezés, azaz magyarul új sereg szókapcsolat összevonásából jött létre a szó. A 15. század elejétől a janicsárság az Oszmán Birodalom haderejének legfontosabb gyalogsága volt. Általában Isztambulban állomásoztak, ám a 16. század folyamán részeiket egy-egy nagyobb tartományi központba is kihelyezték.

Janicsár aga: a janicsárok parancsnoka.

Jobbágy, a jobbágyság alapvetően - mind katonai, mind gazdasági értelemben - a szolgálat tartásának egy módja volt. Ezzel a névvel ugyanis nemcsak polgárt, hanem zsellért és nemest is illethettek. A szó eredeti értelmének megfelelően elvben minden ingó igazságért (a jövedelem jószágáért) szolgálatot tartó személy, akinek „tisztességet tettek”, vagy ő maga „tisztességet tartott”, jobbágynak számított.

Kapitány, a szó a latin caputbó\ származik, amely főt jelent. Tehát valaminek a vezetője, illetve parancsnoka volt. A német nyelvű egykorú iratokban ugyanerre a Hauptmann kifejezést találjuk, amely jelentéstartalma (fő ember) hasonló a hadnagyhoz és a kapitányhoz.

Kapudzsi: szultáni ajtónállók, kapuőrök.

Kartány: a 16. században az ostromágyúk alaptípusát a kartány vagy Karthaune és alfajai jelentették. A legnagyobb kaliberűt (elvileg 96 fontos) Doppelkarthaune-nak nevezték. A megkülönböztető jelző nélküli változatát az egész vagy ganze Karthaune néven emlegették. Méretéből adódóan ezt a lövegtípust ostromágyúként használták. A korszakban a magyar nyelvben gyakran öregágyúnak nevezték.

Kethüda: valamely tisztségviselőt (akár beglerbéget, akár béget) feladataiban és jogaiban helyettesítő személy.

Kémpénz: egyrészt a török beglerbégek és szandzsákbégek tfzúwjjaiban, tanácskozó testületében szolgáló beépített személyeknek, főleg a magyar származású íródeákoknak és a muszlim hitre tért renegátoknak fizetettek ebből az összegből a megszerzett információért. Másrészt az ellenséges erősségekbe bejáratos hódoltsági bíráknak és parasztoknak az alkalmankénti felderítésért.

Kéve, kereszt és kepe: a vártartomány majorsági földjein learatott szálas gabonát először kévékbe kötötték, majd ezt keresztekbe hordták. Bizonyos számú keresztből pedig egy-egy kepének nevezett nagyobb csomót raktak.

167