Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)

Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája (részlet)

vermes és árkos szőlőhegyeken s egyéb darabos, köves helyeken általvontatá nagy munkával, s azokkal az várat erősképpen lőtteté. De midőn az hely nem szinte alkolmatos volna ahhoz, úgymint távolkábban lévén tőle, a következő éjtszaka osztán a várhoz közelebb vonyatának, nem messze az temetésektől, holott az törökök szoktak vala temetkezni, sáncot vetének, s kasokat mesterségesen helyheztetének, melyekből szüntelen öregebb golyóbisokkal az vár falai lőttetének. Pálffy is nemcsak az sánc és álgyúk őrizésére erős magyar s német gyalogseregeket rendele, hanem még az váron túl is, napkelet felől, sáncokat hányata, s azokban mind a kétféle nemzetbéli puskásokat elrejté, kik az ellenség három éléssel s vitézlő néppel megrakott naszádit az várhoz való menéstől ne bocsátanák. Mert az mi hajóinknak az álgyúktól való félelem miatt, melyekkel mind az várból s mind az Párkányból háborgattathatik vala, az alámenetel nyilvánvaló veszedelem nélkül nem engedtetik vala. De azok, elkerülvén az jobb kézről való partot, az túlsóra, mely Párkány felé viszen, alámenének, és társoknak segítségében bízván, éjtszaka azokat, azmiket visznek vala, az Vízivárasnál kirakák.

Két nap múlva osztán, Pünkösd havának kilencedik napján, midőn az álgyúlövések soha meg nem szűrnének volna, végtére érve meghevíttetett tüzes vasgolyóbisok (ennek az fegyvernek neme, mondják, hogy István lengyel58 királynak új találmánya volt légyen az muszkákkal való hadakozáskor az fából építtetteték váraknak vívására) s cserépcsövek is, melyek tudós okossággal szoktanak csináltatni, s enyves és kénköves tűznek lángjai belőtök kimenni az Szent Albert legnagyobb templomának tornyára, melyet még Szulimán sem bántott, azt mondják vala, s az várnak több házi épületire vettetének. Melyekkel azok felgyúttatván, azonnal nagy ropogással s csattogással elégének, úgyhogy nemcsak sokan az oltalmazókban, kik az tűz oltásában segítséggel akarnának lenni, szörnyűképpen elégvén tagjok, megsebesülnének, vagy az lángtól, füsttől elfogattatván, mindjárást s megfúlván elvesznének, de még az élés is, és a puskapornak legnagyobb része ugyanazon egy égéssel megemésztetnék, s nem is kétséges volt, hogy az mieink akkor nekimentenek volna, az várba bémehettenek volna, ha az kerítés törésin, melyek immár egynéhány lépésnyire nyitva valának, az kapitányok ostromnak menni parancsolták volna. De azok, mivel az ítélnék, hogy az kerítésért csináltatott palánk akadályul lenne, akkor az harctól az alattvalókat megtartóztaták. Úgyhogy az következendő napra, mikoron azt az akadályt elhárítanák, halasztanák.

De még akkor is heában próbáltatott meg az ostrom, mert midőn az mieink sok ideig kétséges szándékkal az palánkra felhágni igyekeztenek volna, mely az ellenségtől csak kicsiny késedelmecske engedelmével ismég újonnan megcsináltatott vala, elvesztvén többet 30 társokban, Greisius Rudolfot59 is, Kurtius vicéjét (s egyebek is sokan megsebesítvén) visszavettetvén s hátraűzetvén, az táborba ménének.

Másodnap az hiában múlt igyekezet után 18 álgyúkkal kétfelől az vár újonnan lőttetni kezdeték oly szándékkal, hogy az kerítés hézagján másodnap ismég ostromnak mennének. Azonközbe peniglen Pálffynak arra való közbejáró követek által gondot viseléséből az várasban lévő rácokkal, kik úgy vagyon keresztyének, de görög szokást követők valának, alattomba való tanácsok tartatának, s azoknak igen nagy sok ígéretekkel megterheltetének, ha az város őrizésére rendelt törökököt, kik nem sokan valának, levágván, az várast az mieinknek kezekben adni törekednének.

58 Bátori István lengyel király és erdélyi fejedelem.

59 Rudolf Greiß.

124