Hegedüs Zoltán - Szabó Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VI. 1676-1690 (Győr, 2015)

Dokumentumok

alispánnak, a harmincadosnak, és egregius Görgei László győri ellenőrnek306 címzett. Ennek a nemesek, a kereskedők és a győri polgárok az 5. pontra vonatkozóan ellentmondtak. Ezzel kapcsolatban úgy határoztak, tájékoztatják a Kamarát arról, hogy a korábbi időszakban másként volt gyakorlatban, és a vármegye bizonyos összegért megegyezés szerint átengedte az elővásárlást a bécsi mészárosoknak vagy a Keleti Társaságnak, és ha ezen mészárosoknak most is szándékában áll ez, a vármegye kész lesz ezen a korábban gyakorolt módon az elővásárlást nekik átengedni. Emellett azt is kijelentik, hogy mivel Budán jelenleg egy font húst 7 dénárért vágnak, lehetetlen, hogy itt alacsonyabb árért vágják. 410. (220.) 241. p. Ugyanezen a gyűlésen bemutatták és felolvasták Moson vármegye levelét az ebben a vármegyében lévő rablók és gonosztevők elfogása és megfékezése ügyében. Ezzel kapcsolatban úgy határoztak, hogy fel kell fogadni 10 katonát, akik egy hónapig őrködjenek és járják a vidéket, ezeket a személyeket fogják el és kísérjék be. Havi fizetésükre fejenként 4-4 ft-ot állapítottak meg. 411. (221.) 241. p. Ugyanezen a gyűlésen közös szavazattal elhatározták307, hogy a ritkábban megtartott vármegyei törvényszéki ülések miatt az alispán a hozzá rendelt esküdtekkel a szokásos törvényszéki határnapok mellett és azokon kívül is, betartva azonban a jogi előírásokat308, azokban a perekben, amelyek a magistratusra tartoznak, mindenféle gonosztevővel szemben eljárhat, őket az igazság kiderítését követően az ország törvénye szerint az elkövetett bűntettnek megfelelő módon megbüntetheti és a büntetést végrehajtathatja. 412. (222.) 241. p. Egregius Maróty István kérésére, amit a herceg és győri főkapitány 306 contrascribae Jaurinensi 307 statutum est et conclusum 308 servatis de jure servandis 185

Next

/
Oldalképek
Tartalom