Hegedüs Zoltán - Szabó Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VI. 1676-1690 (Győr, 2015)

Dokumentumok

várának főstrázsamestere290 Welspergh291 báró, Székesfehérvár jelenlegi parancsnokának nevében a következő pontokat terjesztette elő és kérte közzétenni: 1. ) Az említett fehérvári parancsnok azt kéri és sürgeti, hogy Győr, Veszprém, Komárom és Moson vármegyék a fehérvári vár számára szükséges fuvarok érdekében 60 szekeret folyamatosan, amíg szükség van rá, ott tartsanak, amiket a nevezett vármegyék három részre arányosan osszanak fel, a maga idején pedig másik 60 szekérrel váltsanak fel. Ezen felül az ott szükséges kétkezi munkára küldjenek 40 gyalogost, akik szintén a szükséges ideig folyamatosan ott fognak dolgozni. 2. ) Kéri azt is, hogy ezen vármegyék a korábban a hódoltsági területen élt, de időközben onnan eltávozott és szétszóródott lakosságot, amely jelenleg területükön tartózkodik, ne engedjék tovább ott maradni, hanem kötelezék őket a korábbi lakóhelyükre történő visszatérésre. 3. ) Az említett fehérvári vár javára úgy rendelkezett, hogy ebben a várban hetivásárt292 minden héten kétszer, hétfőn és szombaton293 tartsanak, azzal a megkötéssel, hogy mindenki, bármilyen állapotú és felekezetű ember legyen is, mindenfajta anyagból való dolgokat minden vám, adó, és más bármilyen nevű és fajtájú fizetség beszedése nélkül a várba bevihet. 4. ) Közli, hogy mindenkinek, aki azt kívánja, a fehérvári várban házat fognak kiutalni tartozékokkal és három évi szabadsággal, ha az ilyenek a nevezett parancsnoknál addig jelentkeznek. Az előbbiek felolvasása után úgy határoztak, hogy az első pontban foglalt követelést őeminenciája a főispán elé fogják terjeszteni annak megfelelő megoldása érdekében, eközben pedig az említett célra ebből a vármegyéből 10 szekeret és a fák kivágására 10 embert egy hónap időtartamra a folyó hó 30-ik napjára átküldenék. A követek elfogadták, hogy Veszprém vármegye 15, Komárom pedig 12 szekeret fog küldeni. Minthogy Moson vármegyétől nem küldtek egy követet sem, ezt a vármegyét külön kell az 290 supremus vigiliarum praefectus 291 Welsberg báró, Buda visszafoglalásakor a Beck-ezredben szolgált alezredesi rangban 292 forum hebdomadale 293 lunae et sabbathi 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom