Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)
II. „Én írok levelet magának."
apát úr154 fogadott. Nem vigasztaló szentenciákkal, hanem őszinte, meleg részvéttel. Ily esetben mások nem vigasztalhatnak! Viczay gróf szíves vala engem magához felhívni, el nem fogadám — ugyanazon házban! Most is jött a grófnő, s vissza akart tartani, ne mennék a temetéssel. Ily idegen helyen csupán idegen emberek kísérjék azt, ki anyám vala? Soha! Bármily keserű csapást is küldjön az ég ura reánk, ád ő erőt is, azt elbírni! S én a beszentelésnél Vargáné, s a könnyező felügyelő155 között állottam — s állottam, s el nem ájultam! S én kikocsiztam, s majdnem az utolsó valók az úján bevetett sír felett — s mégsem játszottam scenát! De miként küzdött a lélek! Mint hívóm minden pillanatban: szívem reped meg! Mint iparkodám hiába: kezemmel elvonni azon mázsás terhet, mely szívemet nyomá! Ily küzdelmeket jó, hogy Isten ritkán küld reánk, mert gyakran nem élhetnők azokat túl!!! Az apát még aznap látogatott meg. Mily kedves ember ő! Jól érzém, az epedés, a fájdalomnak egész odaengedés nem hogy jó, de majdnem bűn, melyet önmagámon követnék el — minden erőmet arra fordítám, elmémet más tárgyakkal elfoglalni. 236 hirdetmények felírását magam írám — képzelheti ön, mennyire kelle gondolatim összeszednem, hogy jobb ismerősim e nagy számát összeszedjem. A Varga család minden lehetőt elkövetett, engem nem vigasztalni, de elszéleszteni, szőlőikbe, a malomhoz vittek s a nagy természet mutatásával figyelmeztetni akarának arra, hogy mind efelett egy hatalmas uralg, ki engem sem hagyand el! Megfoghatatlanok az úrnak végzései! Szerdán Tihanyba kocsiztunk a halotti misére, az apát el nem eresztett bennünket, s így délre maradván, ebéd előtt a kertet, délután (a szeles idő sem a remetelakokhozi156 menést megengedvén, sem a visszhangnak kedvezvén) pedig szőlőjét, s a révet megmutatá. Érzékeny vala látni: miként ez urak felváltva iparkodtak velem felejteni, mi okból tulajdonképp jöttem aznap Tihanyra! Kocsim péntek reggel érkezett, de nagynéném nélkül, ki falun, báró Ocskayéknál mulatván, nem jöhete. Vargáné, hogy baráti szívességire a koronát feltegye, engem idekísért. Sümegen elvált családjától mely Hídvégre sietett. Sümegen meglátogattuk a váromladékot, mi valóban igen érdekes séta vala. Itt minden sarok, minden bútor emlékeztet veszteségemre — de legalább jól kisírhatom magam!!! De most levele némely pontjaihoz. Ön a rejtvényt fejteni akará-e vagy nem, nem tudom, elég az hozzá, én elég balga vagyok, azt még most sem érteni! Tehát Hietzing.157 De ki ott? Főhercegünk,158 igaz, kitüntetett 154 Bresztyenszky Béla (1786-1851), római katolikus pap, bencés szerzetes, az Akadémia tagja, 1810- től tanár a győri bencés gimnáziumban és a jogakadémián, 1838-tól tihanyi apát. Rá nézve: Sólymos Sz.: i. m. 53-54. 155 Vélhetően Écsy László. 156 A tihanyi Óvár bazalttufa falába vájt barlanglakások, az I. András király által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek lakhelyei voltak a 11. században. A szerzetesek a király felesége, Anasztázia kijevi nagyhercegnő kíséretében érkeztek Tihanyba. A tihanyi Közép-Európa egyetlen fennmaradt középkori remetetelepe. 157 Hietzing (Ausztria), település Bécs mellett, ma Bécs 13. kerülete. 69
