Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)

III. „Egy polgár vallomásai"

rokonérzésüket, elveiket, egyszóval nem volt előttem semmi titok egymás iránti szerelmük tárgyában. És képzelje csak ön, szerettettem! Az egész ügy egy félreértés, hamis felfogás által majd csaknem az örök semmiségbe esék vissza. Nékem jutott a kiegyenlítési szerep. Gondolám magamban, no, itt el lehet mondani a „Vak vezeti a világtalant.", azonban bizalmuk bennem lévén helyezve, önmagam előtt szégyenlettem volna magam felhagyni akkor, midőn reám leginkább volt a szükség. Az élet viszonyait ismervén, igen gyakran tapasztalám, mily csekélységekből mily fontosságúak szoktak keletkezni! A példás jó leányka mindeneken túl hitte lenni magát; imádója tudta és beegyezése nélkül egy közellakó atyafiához falura kirándult, ott csupán történetesen több rendbeli vendégek egybegyűlvén, az időszakához képest, vígan mulatozának. A leányka mind nevelése, mind magaviseleté, mind külsejére nézve feltűnő lévén, csak azonnal találkozott egy a társaságból, ki feléje örömmel simult és mindinkább inkább közelíte, nem is sejdíthetvén a leányka szerelmi viszonyát. A leányka atyafiai, kik hasonlóképp kevésbé voltak avatottak szép atyjukba szerelmi szövetkezésében, örvendeztek a történetes ismeretségen, és mint némberek, jó szívüknél fogva is, lehetőképp elősegíték az új tisztelő közelítését. Sőt, majd azonnal találtak is elég okot arra, hogy a leányka kelleténél tovább náluk kint maradjon. Imádója, ki epekedve naponként meglátogatta, majd nem tuda mit tenni? Egyedüli támasza én valék. De ne nevessen ám ki, kedvesem, ezen szóra! Én, kinek magamnak is támaszra soha nagyobb szükségem vala, mint most, miután nem tudá X. barátom, hogy egy hajóban ül velem együtt, mivel én néki viszonyomról mit sem szólottám. Ily körülmények közt csakugyan kell egy kis lelkierő.

Én az ifjút egy ízben magányunkban elővevém és fejtegetém neki az élet viszonyait, a körülmények helyzetét, jövendőjének állását, jellemét és mindent elmondék, mit csak lehete, megnyugtatására. Észrevevém rajta hogy őt legkevésbé szerelemféltés bántaná, mint imádottjának kelletinéli túlemelkedése. Most afelett iparkodám őt meggyőzni, hogy a világban és a társaséletben igen gyakran a legártatlanabb tény, szándék, balul magyaráztatik, igen gyakran legszentebb tetteinkre homály sötét kárpitja vonatik, legártatlanabb indulataink vétkül tulajdoníttatik, de mind ily eseten egy lélekben felemelkedett férfiúnak győzedelmeskednie kell. Tett ugyan nékem X jó barátom némely fontos ellenvetést, melyre magamnak is megfelelni, nem kis feladat vala. Mondván, hogy a jó indulatoknak, szent szándékoknak, nemes érzéseknek nálánál mélyebb tisztelőt nem ismer e földön: azonban a könnyen túlemelkedést, felületességet, kelletinéli több elbízottságot elveivel megegyeztetni nem képes. Már meglehetősen kifogytam minden argumentumaimból és csak azzal bíztatám őt, hogy: „Meghallgatatlanul senkit sem lehet elítélni és legyen csak türelemmel, hisz imádottja a jurista bálra311 bizonnyal hazahozatik, hol úgysem szokván és lehetvén táncolni, majd kipuhatolom én az egésznek mibenlétét és reményiem, megnyugtathatom, önt, X barátom." így is lön, a lányka csak a jurista bál előtti nap estéjére hozaték be

311 Azaz a jogászbálra.

122