Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)
III. „Egy polgár vallomásai"
Én önnek legutóbb mondottam, hogy az istenség kisebb nagyobb mértékben mindenekben munkálkodik. Lássa ön, tisztelve szeretett Etelkám! A tudvalevő négy szócskát is isteni sugallás után lövellte ki ömledező szívem és higgye ön, hogy reményiem, nem talál e föld kerekségén egy lényt is, kinek a négy szócska csak valaha is mondottam volna. Legkárosabbnak tartom a valódi tiszta szív érzésével tréfálni vagy könnyelműnek lenni, ilyesminek legveszedelmesebb következményei szoktak lenni az életben. No, de kedves Etelkám! Megnyugodva érzi magát, ha tapasztalja, hogy a zálogba adott mindenemet tények igazolják, következetesség támogatja. Lássa ön, az ön által is tisztelt nagy hazafi, gróf Széchenyi István ellen majd fele a hazának felzúdul, de tényei mindenkit lesújtanak. Legyen tökéletesen meggyőződve, hogy a kimondott négy szócska nékem nem mindennapias esemény volt, hogy azok kimondása óta nyugtom nagy részben fel vala zavarva, különösen midőn később újonnan elgondolám, hogy kinek tevém vallomásomat. Én az életnek sok viszonyait tanultam megismerni, mert életpályám is úgy hozta magával. Én igen sok és különféle elvű és gondolkozású leányokat ismertem, és épp ezen minden oldalú tapasztalásaim és összehasonlítgatásaim után ítélve azt hívém, hogy én nőtelen fogok maradni, mivel nem találtam egy lényre is, ki csak egy részben megfelelt volna kívánataimnak. Nem mintha én valamely tökéletességet kerestem volna, mit köztünk feltalálni úgy is lehetetlen, hanem mivel gyűlölője voltam azon sok ürességeknek, semmit nem jelentéseknek, min némelyek olyannyira csüggedni szerettek. Én még önt is, tisztelve szeretett Etelkám, első találkozásunkkor csak felületesebben ismertem. Tudva valának előttem ugyan szép tulajdonai, de szebb és hódító elveit csak később ismerém ki, melyeket, ha előbb kiismertem vagy kitudtam volna, bizonnyal merem állítni, hogy vallomásom visszhangja hamarább örvendeztetett volna meg viszonzásával. Azonban csakugyan ön lett az, kinek mindenemet átengedni képes vagyok. És valamint én lelkemben büszke és méltán büszke vagyok ön vallomását bírhatni, úgy szintén lelki büszkeségében felemelkedve érezheti ön magát, kedves Etelkám, afelett, hogy engem egyedül csak ön hódíthata meg. Holott igen sok (hiúság nélkül mondva, hisz ön ismeri elveimet) ajtók nyitva állanak előttem, sok hálók vetettek elémbe, sok szülék szerencséseknek tartanák magukat fiuknak nevezhetni, amennyiben lehete meggyőződve lévén, hogy jövendőbeli gyengédem megelégedése, az én földi boldogságom talpköve. Ma 14 napja azon boldog időnek, hogy ön irántam lángoló érzését, szintén mint én ezelőtt öt hónappal e négy szócskában: „Én Önt szívből szeretem!", fejezé ki. Én milyen zavart, habozó, lelkemben az érzelmek hullámozok lettek hallásán az említett négy szócskának és ön kézszorításának, éppoly komolyan szálltam vissza önmagámban egy kis idő múltával elgondolván. Hisz az én kedves Etelkám egy okos lény, ő bizonyosan komolyan megfontolta mit mond nékem, ő jól tudta, hogy az ő szíve, ha benne létező istenség nem sugallotta volna: „Ez a férjfiú Téged tiszta szívből szeret!", pártomra nem nyilatkozott volna. De továbbá hol is történt ön vallomása? Nemde boldog emlékű, tisztelve szeretett 100
