Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai szempci harmincados a teljes vámösszeget kérte tőlük, holott korábban két részletben — ott és Óváron — lehetett fizetni. Emiatt kénytelenek voltak nagyobb összegeket összeszedni és azzal utazni, hogy a dunai réven is fizetni tudjanak. A magukkal vitt pénz viszont komoly vonzerőt jelentett a rablóknak. Több adatot említ a jelentés arról is, hogy egyes főurak és főpapok az 1655. évi 29. törvénycikkely16 tiltása ellenére a birtokaikon felállított szárazvámokkal nehezítették a kereskedők mozgását. Nádasdy Ferenc bodonhelyi, csepregi és vámoscsaládi vámosai tekintet nélkül az áru mennyiségére sóból következetesen 10 kockából egyet kívántak. A győri püspök a korábbi egy dénárral ellentétben a vásárok alkalmával a marhákért és disznókért darabonként öt dénárt követelt. Nezsider püspöki mezővárosban és más vámhelyeken egy akó borért fél garast, a kősó kockája után 5 dénárt szedtek, holott régen csak a vámcéduláért fizettek 5 dénárt, a kősóért az országon belül egy krajcárt, Győrben egy dénárt. Mattersdorfban az Esterházy uradalom zsidó vámosa dupla vámokkal terhelte a kereskedőket. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy erre az időre általánossá váltak a végvárak főtisztjei által különféle címen szedett vagy egyszerűen kizsarolt „vámok" is, akkor valóban nem csoda, hogy a polgári/paraszti kereskedők mind nehezebb körülmények között működtek.17 A győri vár főkapitányhelyettese, Miller ezredes az 1660-as évek közepétől a győri piacon eladatlanul maradt és Magyaróvárra továbbhajtott állatok után a Rába folyó hídjánál egy- egy gulya után egy aranyat vagy tallért követelt. Azoktól az alföldi kereskedőktől („Alföldienses"), akiknek az erődvárosban volt dolguk, fél tallért szedetett a kapuknál. Komáromban a tisztek a Bécsből árukkal, hordókkal, ládákkal, csomagokkal érkező hajóktól a korábbi egy arany helyett 40, 50 vagy éppen 60 tallért követeltek és illetékeket szedtek a marhák, a sózott hal, illetve minden áru után. Ha a zaklatást a harmincados szóvá tette, őt is megfenyegették. A katonák nem egyszer a révben közlekedő hajókat és dereglyéket is lefoglalták és ezzel is akadályozták a kereskedést. A város határterületi jellegét kihasználva nagy számban telepedtek le Komáromban görög/délszláv eredetű „rác kereskedők" (negotiatores Rasciani), akik a török birodalom belső területeivel álltak kapcsolatban. Őket, mint különleges helyzetű, bár egy részükben polgárjogot szerzett, idegen kereskedőket a vár főtisztjei (maga de Souchés főkapitány is) — nyilvánvalóan a kémek elleni védekezés leple alatt — éppúgy zsarolták, mint Győrben az „alföldieket".18 A korábban szokásos egy tallér helyett 6-7 tallért követeltek tőlük a lakhatás és szabad 16 Uo. 599. 17 Vö. GECSÉNYI LAJOS: Katonák és polgárok a győri végvárban a XVI-XVII. században. Hadtörténelmi Közlemények, 97. (1984) 4. sz. 676-677. 18 A komáromi „rác", „görög", „dalmata" kereskedők története ebben a korban alig ismert. Az 1609:25. te. szól a rácok (bár ezek vélhetően katonák voltak) letelepítéséről és a komáromiak védelméről. Az 1655:27. te. viszont a végvári főtisztek és a megyei hatóságok számára különös nyomatékkai írta elő a rájuk való vigyázást a törökkel való összejátszás gyanúja miatt. „Circa negotiatores Bosznenses et Rascianos, vulgo Graecos appellatos..." Ld.: Magyar Törvénytár, i. m. 599. 373
