Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Bécs és Magyarország kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez a 16-17. század fordulóján
BECS ÉS MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETÉHEZ A16-17. SZÁZAD FORDULÓJÁN A magyar külkereskedelem hatalmas méreteket átfogó export-import mérlegén a 16. és 17. században változatlanul az élő állat és nyersbőr (figyelmen kívül hagyva most a rezet) illetve a nyugat- és közép-európai textíliák a fémáruk, a fűszerek, déli gyümölcsök kerültek a mérleg ellentétes serpenyőibe. Aprólékos részletekről vagy éppen az adatoktól függetlenül felvázolt tendenciákról bőven értesülünk a szakirodalomból. A primer források (harmincad- és vámjegyzékek) tömeges pusztulása azonban változatlanul szükségessé teszi minden elérhető részlet megragadását és elhelyezését a mozaikképben. így vagyunk a keletmagyarországi és erdélyi kereskedők mozgásának, áruforgalmának vizsgálatával is. Ők voltak azok, akik közvetítő csatornákon keresztül nyugati iparcikkekkel és luxuscikkekkel ellátták az alföldi és partiumi területeket, a kolozsvári piacot. A debreceni, váradi, bátori, szatmári, túri, kassai, kolozsvári távolsági kereskedők állandó jelenléte a 16. századi nyugat-magyarországi és alsóausztriai vám- és harmincadjegyzékekben, a csempészésekről, hatalmaskodásokról készült feljegyzésekben világos bizonyítéka ennek. Jelentősen eltérnek azonban a szakirodalomban kifejtett vélemények arról, hogy miként alakult Bécs és az említett területek közötti kapcsolat a tizenötéves háború, majd a Bethlen Gábor vezette harcok idején, mennyire befolyásolták a harci cselekmények a szállítási útvonalak biztonságát és ezzel a kereskedelem alapvető működési feltételeit. A régebbi osztrák és magyar feldolgozások ezt az időszakot tárgyalva a magyarországi és erdélyi kereskedők bécsi bevásárlásainak teljes megszűnéséről szóltak és elsősorban a dunai víziút elzáródását hangsúlyozták. A korabeli kereskedelmi viszonyok legjobb ismerője, Takáts Sándor szerint: „A tizenhatéves török háború idején a dunai hajózás meglehetős veszedelemmel járt. A kereskedők nem mehettek áruikkal a váczi révig: a szabad közlekedés az ország déli és keleti részeivel szünetelt. Az erdélyi, nagyváradi, debreceni és felső-magyarországi kereskedők, akik eddig Bécsben vásároltak mindannyian Lengyelországban és Sziléziában szerezték be a szükséges árukat. A viszonyok a zsitvatoroki békekötés után sem javultak, mert a váczi révig terjedő utat nem tették szabaddá."1 Hasonló szellemben írt a több kötetes Bécs városi monográfia megfelelő fejezeteinek szerzője Kari Fajkmajer is, akinek mindmáig alapvető értékű feldolgozásához a későbbi osztrák gazdaságtörténeti kutatók viszonylag keveset tudtak hozzátenni.2 Valóban újat e tekintetben egy 1 TAKÁTS Sándor: A dunai hajózás a 16. és 17. században (Második Közlemény). Gazdaságtörténeti Szemle, 7. (1900) 172. 2 FAJKMAJER, Karl: Handel, Verkehr und Münzwesen. Geschichte der Stadt Wien. Hgb.: Mayer, Anton. Bd. IV. Wien, 1911. 536.; Engel-Janosi, Friedrich: Zur Geschichte der Wiener Kaufmannschaft von der Mitte des 15. bis zur Mitte des 16. Jahrhunderts. Mitteilungen des Vereins Bécs és Magyarország, 271-288.
