Sáry István: „A városszépítő” - Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából (Győr, 2008)
A közoktatás ügye
A közoktatás ügye éveken keresztül nem kapta meg. A rétalapi rk. tanító például 1869-ben a főispán segítségét kérte ötévi járandóságának behajtásához. A főispán az ügy elintézését a szolgabíróra bízta, aki a község bíráját utasította az illetmény behajtására. A nagyrészt zsellér, napszámos és cselédségből álló község, ahol 15 holdas volt a legnagyobb birtokos, csak óriási erőfeszítéssel tudott egyébként is szegényes kötelezettségének eleget tenni. Jellemző, hogy a tanító fizetése e községben még 1873-ban is csak 125 forintot tett ki. Koroncó község bírája a jegyző és tanítói hivatal további egyszemélyű fenntartására a következő indokkal szolgált: 1862-ben az iskola leégett, felépítéséért a község 1735 forintot (osztrák értékben) fizetett. 1863-ban az aszály tette tönkre a határt. 1865-ben a rendkívüli nagy árvíz elpusztította a szénatermést, „1866-ik évben — melyre csak vissza emlékezni is borzadás — az általános fagy- és aszály fosztott meg minden termésünktől és juttatott igen sokat az éhen hálás küszöbére, ekkor a magas kormány, hogy az éhen hálástól mentek legyünk nyújtott, és pedig részint, — mint tudva van —, élelmiszerek, részint pedig kölcsönpénz kiosztás által segélyt, mely utóbbiak súlya máig is nyomja vállainkat.” 1867-1868-ban ismét árvíz vitte el a szénatermést. 1869-ben tűzveszély miatt a község 700 forintért vett fecskendőt, melyet máig sem fizetett ki. Ezek után, ha a jegyzői és tanítói hivatal elválasztására kerülne sor, a község ezen újabb teher elviselésére képtelen volna.56 A fizetéssel kapcsolatos alkudozások jellemző példája a medvei r. tanító esete, aki éveken keresztül hiába kérte fizetését a községtől. 1873 augusztusában a következőket írta a szolgabírónak: „azt már előre többen meg is ígérték, mondván, hogy a gabona most nagyon drága, majd ha olcsóbb lesz akkor fizetnek. ’57 Az illetmény behajtására a főszolgabíró a község bíráját utasította. Az eljárás csak részben hozott eredményt, mert a tanító 1873. november 1-én ismét a szolgabíróhoz folyamodott. Beadványaiban felhozta, hogy a község lakói a vasárnapi iskoláztatásért járó díjat „kereken megtagadták, mondván, hogy azt a kormánynak kell megfizetni. Többen pedig különféle fenyegetésekkel állottak elő, ha azj követelni merészelem; ki kell dobni a mestert, — hogy merészeli a községet bolygatnijárandóságáért. ”... „Tekintetességed tudja, úgy hiszem, mily rózsás a tanító helyzete, és ha a tanító ezért bántalmaztatik csupán azért, hogy az iskolába való járást sürgeti, és keservesen megszolgált illetményét követelni bátorkodik, miként lehet majd akkor követelni azt, hog kötelességének teljesítéséhez kedve legen. ’58 Ezek után csak a főszolgabíró helyszíni kiszállásával lehetett az ügyet elintézni. A tanítói illetmények behajtása az esetek sokaságában csak pandúrok kivezénylésével és végrehajtás útján történt meg. A tanítók fizetése a megye több községében még a törvény szerinti minimumot sem érte el. 1873-ban például a következő községeknél a tanító évi fizetése alig haladta túl a 100 forintot: Felpéc rk.: 120 Ft. Rétalap rk.: 125 Ft. Ság rk.: 105 Ft. Szerecseny ev.: 148 Ft. Vargyas Endre tanfelügyelő ismertetve a tankerület községeinek népiskolai állapotát, a fentiekre vonatkozóan 1874-ben a következőket írta: „Mindezen helyeken de meg általán égető szükség a tanítói fizetések méltányos és a kor és vidék igényeihez m^rt felemelése. Különben az öregebb tanerők elhalván a fiatal nemzedékből alig kaphatni ily nyomorult díjazás 56 GyMSMGyL Sokoróaljai felső járás főszolgabírói iratok 665/1869. 57 Uo. Tósziget-Csilizközi járás főszolgabírói iratok 2434/1873. sz. 58 Uo. 3029/1873. sz.-202-
