Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)

Bevezető (Katona Csaba)

elégítették ki. Ahogy Gyáni Gábor fogalmazott: Etelka túlfűtött, különösen felfokozott érzelmi várakozások közepette, az identitáskeresés lázas állapotában élte soproni leányéletét. [...] Etelka érzelmi túlfűtöttsége abból ered, hogy mohó kapcsolatteremtési törekvései — értékelése szerint — rendre sikertelenek.”14

Érdemes naplójának azon szakaszát idézni, ahol — a szűkös soproni társaságban ide-oda hullámzó pletykák okán — veti össze Sopront és Pestet: „Hisz én mindent szorgosan kerültem, csak hogy a gonosz nyelvek ne találjanak rágnivalót rajtam. De úgy van az itt, nem is képzelhetik, hogy ifjak különös érdek nélkül menjenek házba, mindjárt udvarlást, szerelmet, nősülést látnak lappangani. Nem képzelhetik, hogy azért jár házba, mivel a finom társalgást, az eszes, vidor, elmés leánnyali beszélgetést elejébe teszi társai durvaságának. [...] Hanem ö bizonnyal szerelmes, bizonnyal!15 Ez sehol sincs így, csak itt! S ez által szenved a társasélet csökkenést. Azért, hogy az ifjak megkíméljék magukat pletykaságtól, nem járnak házakba. Azért, hogy leányaink felett ne beszélgessenek, nem látják szívesen az anyák a látogatásokat! Anyám nem volt ehhez szokva, ő az Alföldön tanulhatta a szíves háziasszony viseletét, s most őt is el akarják rontani! Látom, sietnem kell innen távozhatni — mert itt az egyik lépésünk sem maradt igaztalan bírálat nélkül. Bárcsak Pestre mennénk, ott létesíthetném oly rég már agyamban főtt tervem, melyet már annyira át14 GyáNI G.: Női identitás, i. m. 34. Az erényét oly féltve őrző Etelka jellemrajzához még az is hozzátartozik, hogy néha meglepően pragmatikusnak bizonyult a gondolkodása, így pl. akkor, amikor hírét vette, hogy udvarlója, Riefkohl Rudolf egy estét a soproni örömlányokkal töltött: „Nem volt pénze, kurvához ment, s annak három húszast szándékozott adni. [...] Hogy ily tett után, alacsony vágyainak szolgálva s eleget téve a szégyen egy neme fogá el a tiszta szűz mellett, képzelhető. [...] Én eddig képzelém, hogy ő semmiképp sem kéjt vadászó. Én ezen erényt igen nagyra becsülém benne, ez vala egyike azon fő tulajdonoknak, melyek bennem érdeket gerjesztettek iránta — s most kénytelen vagyok azon szép gondolatot, őt e pontban legalább erényesnek látni, magamtól messze taszítani. Ha még nálunk lett volna, jelenlétem, az én közelségem őt annyira felhevítette volna, hogy tüzes kínjai csillapításául menedéket keresett volna egy kurvánál — de nem előre calculirozva, vadászva ezen kéjt. Ez alávaló, ez csúnya s nemtelen.” II. köt. 1840. május 7.

15 Hiba lenne nem megemlíteni, hogy Etelkából számos férfiú váltott ki mélyebb érdeklődést, aminthogy ő is több fiatalember szívét dobogtatta meg, látogatásaik pedig, ellentétben az Etelka idézett soraiból sütő felháborodással, nem feltétlenül voltak egészen ártatlanok: „Fischer az estét itt tölté, váltva egyre énekeltünk; valami hét párdalt is próbáltunk együtt. [...] Egy francia párdal után: Void le soir, fejét nyakamra hajtá s egy gyönge, meleg, hosszú csókot nyomott reá. Én tettem, mintha nem vettem volna észre. Térdei ismét nagy mozgásban voltak.” 1. 1840. május 11. A füredi nyaralás alatt még arra is volt példa, hogy pár perc erejéig titokban fogadta későbbi férjét, Szekrényessy Józsefet: „Feszült várakozással nézék az esteledésnek elejébe. Ablakomon lestem jöttét. Végre látám a kút mellett lappangani — egy dalt énekelt felhangon. [...] Kilopóztam — Resi felkíséré. [...] Az ajtó kissé csikorgott, Szekrényessy csizmái, bár lábhegyen jött be, nyöszörögtek. [...] „Jó estét!” — susogám. „Alszik?” „Igen! Adieu!” Ekkor kezemet fogá meg s ajkihoz húzá. „És más semmit?” — kérdé kétségbeeső pillantással. Nemet intettem fejemmel. De ekkor Resi be akará tenni az ajtót, mely eddig csak be vala húzva, s anyám a zörejre felébredt. „Az orvos van itt?” — kérde. „Nem!” — s ajtaja felé siettem, mely csak félig vala behúzva. „Adieu!” — súgám még Szekrényessynek. „Adieu!” — sóhajtá ez, még kezem szívére nyomá, s én besiettem. Resi ezalatt kiereszté, én anyám simítám, kérdém hogylétéről, s mondám, éppen Resi jött be.” III. köt. 1841. július 28.

8