Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
én ismerem őt s meggyőződésemet senki és semmi sem rendítheti meg. Bárcsak erőm volna őt vigasztalni, vele az egészet elfeledtetni! Mondá, hogy még többet vár, hogy Wodianer holnap hamis bizonyítékokat hozand ellene, azonban ő mindenre kész, egész az esküig. Kérém őt, ne hagyná ennyire jönni, mert zsidó bosszúvágya határtalan; a legóriásibb e világon s oly ember, minő Wodianer, ki csak a hetekben hamis bizonyítványt adott, képes bosszúból hamis esküt is tenni s ekkor, bár a nagyobb rész arra nézne, kitől jön az eskü, mégis némelyek előtt újabb gyanút ébresztene. Azonban egy kis leckét mégis tartottam az emancipáció védőjének, hogy érdemes-e ily gaznépet előbb, hogy vallás- s így szokásváltozás által a jövő nemzedékekben tisztulnia, így, amint most van, polgári s nemesi jogokra érdemesíteni? Később kicsit Szájbélyhez ment. Ennek ott levő barátai mondák néki, hogy csodálják őt, ők gyertyatartót, tintatartót dobtak volna a gaz fejéhez. Hála Isten! Hogy annyi lélekerő van benne, hogy ennyire mérsékelni tudá magát! Mire nem vezethette volna hirtelenkedés? Estebédnél persze majdnem semmit sem evett, ezután még soká, soká mentünk fel s alá, hogy már nagyon fáradt voltam, azonban felindultsága nem hagyá őt ülni. Utóbb lefeküdt s én még későig maradtam ágyán ülve, tudtam, hogy úgysem alhatna, nem akarám magára hagyni. Elvégeztük, hogy ő holnap írást olvasand fel, melyben csupa tényeket, az utóbbi időben a gaz által elkövetetteket s a massa ellen is több csínyeit olvasand fel, mint tulajdon okait, hogy jónak látta őt meg nem tartani. Kérém őt, csak írásban, mert szólásnál a gondolatok néha messze tévelygenek, s közbeszólások elfelejtetik a beszéd fonalát s így soha sem lehet oly komplikált s így hatású, mint a felolvasás. Végre úgy látszék, mintha szemei nehezülnének, reménylém hogy tán a bágyadtság hozand álmot szemeire s távozám. Midőn azonban este eltávozott, kitörött egész ingerültségem, melyet nyugalommal s vigasztalással maszkíroztam volt. Hosszan könnyeztem. De nem ám az esemény felett! Ez nem tud reám hatni! Azonban ezen halálsápadtság, ezen nyargalása a vérnek s hozzá az epidémiaként' uralgó ideglázak! Uram Isten! Ha Józsim megbetegülne, ha Józsimat elveszteném, rettenetes! Nem lenne súlyosabb átok az enyémnél, nem lehetne többé egy jó napja sem ama gaznak! De hát soha boldog legyek? Tán már is hosszú volt rövid boldogságom? Minő átok nyugodna rajtam? Nem! Nem! Atyám áldása az én vigaszom! Egy szentnek áldása lebeg körül s ez megóvand bennünket! 351 351 Járványként (görög). 78
