Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
éré, és hogy oly jól állott. „Annyira örültem!” — mondá Hermine őszintén, nem amúgy frázisképp. Kis gondolám és csiga collier-m mutattam neki, és erre minden többit. Oly gyermekes ő, nem tudott válni, Andris már párszor hívta, ő még egyre csevegett. Szegény Józsim hallása csak már kissé tompa, hiszem, jó éje lesz. Szegény! Ha barátai kérdik, hogy nemde jobb most, midőn gondoskodó, résztvevő, ápoló nő van körötte, mély megindulással azt válaszolja, hogy éppen nem, mert előbb senki sem aggódott érte, most pedig testi fájdalmait csak növeli a lelki, engem érte aggódni, és szenvedni látni! Az angyal! íme azon önzés, melytől majdnem senki volna ment, egészen eltűnik nála szeretetből irántam! Ő engem magamagánál is jobban szeret! Szerda, 15-én. Nagyon szép nap volt — Józsimat csak holnap akarom kiereszteni, de mivel ma oly szép, kevésbé volt félhető netalán viszszatérése a bajnak, mintha tán holnap nem ily szép. Kissé elbágyasztotta, de jót tett neki a friss levegő. Én távozása után Marihoz mentem, ki nagyon rosszul néz ki. Éti és Lizi is ott voltak. Pighetti. tegnap baja után először itt volt, mondá néki, hogy épp a függönyöket varrom fel, mit nem tudott eléggé csodálni — hátha még este az asztal és széken mászva azokat felcsinálni látott volna? Nem kell kényesnek lenni, az a valódi egészség, ő csak rontja magát túlzott kényességével. Innen még pár boltba, és a fürdőbe mentem, melybe a kocsi jött értem. Előtt Herzginé volt nálam. Ebédre Dani jött. Este jó soká volt Feldinger itt, egészen elmerült disszertációkba, poesia és zene felett — szegény! Félvaksága csak egzaltáltabbá teszi! Csütörtök, 16-án. Délután már — másfél hét után — ismét a Városligetbe kocsiztunk együtt, a fasoron gyalog jővén vissza. Szegény Józsim! Ugyan látszik rajta! Az este zongoráztam és énekeltem neki, megfoghatatlan tiszta hanggal. Már előbb Chemel és Vargánénak, estebéd után Műnkéinek írtam valahára — csak néztem, már 2 óra volt midőn lefeküdtem. Furcsa! Úgy hiszem, május 16-a volt aznap, midőn először viszonozván Józsim érzését, ez mindjárt határozón is hatott reám — és én 9 hónappal ez után virrasztók történetesen az éjbe. Péntek, 17-én. Délután ismét a Városligetbe kocsiztunk, és ismét kiszálltunk, gyönyörű nap volt, melyhez hasonló eddig még egy sem. Ma először merte Józsim az estét nem honn tölteni. Szájbélynél volt szegény. Szombat, 18-án Már délelőtt jött Mari, ebéd után ismét akart jönni, persuadalám, maradna hát mindjáre ebédre is. Nem lelte semmi baj. Dél- 592 592 Nyakláncom (francia). 145
