Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
volna, hogy ő maflát mondott, mi persze egészen más, mint amit mondott. E finomságban eléggé feküdt megbánása. Muki azt mondja: nem kell neki okos feleség. Csak lehetett volna tanúja ez eseménykének! Egy nem okos nő sírt, rítt volna, férjét durvasággal vádolta, panaszokkal elöntötte volna, s legalább két nap vele truccoskodott s durcáskodott volna. Férje a túlzott — tettét megrovó — bánásmód által ingerelve, efelett saját hibáját feledvén, kedvetlen lett volna, s a házi csend, s a kölcsönös kímélet s elnézésből eredő boldogság legelőször bomolt volna fel — s ha ez egyszer törtéco'o * nik, ismétlődik! Ce n’ est que le premier pás qui coute! így ellenben, hogy megfontolám, hogy a legkímélőbb, legfinomabb, leggyöngédebb férfiúban is mindig kis nyersesség vagyon, s hogy feltevém magamban, észrevétlenül, éppen nem magát nevelőnének felvetni akaró modorral, simítani, pallérozni, lassanként enyésztetni e kis nyersességet is. így nem türém ugyan a sértést, bárányszelíd — de bolondsággal is —-, hanem az egészet tréfává alakítván, éreztetém ugyan Józsimmal méltatlanságát, de oly női tapintattal, miszerint férfiúi büszkesége éppen nem lön lealázva, s még sértve se ő, „csak észrevevé hibáját”. S éppen azért, mivel oly finom gyöngéden vétetém azt vele észre, s nem érzékenyebben, éppen azért lön bánata kettős, de annál könnyebb bánattal igen, de nem a mindig sértő alázattal — hibáját jóvátenni. S így anélkül, hogy legkisebb félreértés, legkisebb civakodás létezett volna közöttünk, az. azután bekövetkezni szokott kibékülés i szcéna nélkül mégis erősebbre fűződött a kapocs köztünk, nem hogy tágult volna. S Józsim kettős vonzalommal, kettős tisztelettel nézett most reám, mert érzé, hogy annyira elnéző tudok lenni, hogy egy kellemetlen jelenetet kikerüljek, egy kis nyersességet elnézzek, de mégse annyira elnéző, hogy női magas állásom, női büszkeségem megsértetni engedném. Éreztessük, hogy megsértve vagyunk, mert különben ennek ismétlésére jogosítunk fel — de épp ezen éreztetésben, mely nemes öntudatunkból méltán folyik, máris szelídítőleg megbocsátásunk fényljék, mert csak így férjünk büszkesége sértése nélkül — mely hisz a mienk is — lesz néki, a mindig kis megszégyenüléssel karonfogvást járó megbánás könnyebbé. így ő szívesen ismeri el hibáját, s máskor annál óvakodóbb lesz. Ellenkező esetben azonban a büszke inkább nem ismeri el, hogy hibázott, mintsem magát lealázni képes volna. S hiszem, oly kevély csak kevés nő lenne, hogy abban gyönyörködjék, ha férje megalázva csúszik előtte! Egy okos nő mindig arra fog figyelni, hogy férje büszkeségét meg ne sértse, s így annál könnyebben el is éri célját: hogy mindig több szere- 522 522 Nem csak az első lépés az, amit számít! (francia). 121
