Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)

Dokumentumok

I 1694. január 14. közgyűlés (Fiáth János alispán, lósi Viczay Adám, a káptalan nevében a dékán, a jezsuiták küldöttje, Iványos Miklós, vásárhelyi Nagy Ferenc, Zádori András, a kérelmezők nevében küldöttjeik, és más jelenlévők színe előtt) 229. 228.; 440-441. pp.; 94. p. A prelátusok, a bárók, a mágnások és a nemesek döntésével és a kérelmezők egyetértésével76 úgy határoztak, hogy 500, erre a télre a vármegyére eső egész porciót, azok növekedésére és a vármegye növekvő kiadásaira tekintettel, az elmúlt évben a biztosi hivatal által szám felett kirótt és az adózó nép pénzéből kifizetett 30 porció kiegyenlítésével77 és a két évnél fiatalabb borjúk szolgáltatásának visszatérítésével kifizetnek és felosztanak 10 forintonként 150 dénárt. Ebből a hétszer megszorzott 36.750 forintra növelt összegből a porciókból hátramaradó 97 forintot az említett urak és a kérelmezők döntésével, azzal a feltétellel és tiltakozással, nehogy ezután a szokással ellentétben ez az adóssághoz tevődjön hozzá az anyagi szükségletekre és Isten ne adja, ha a városban tűz ütne ki, akkor arra fordítsák. Kamer Egyed ünnepélyesen tiltakozott, hogy a kiküldöttek állítása alapján Gönyü és Szentiván pusztái után a porciókra 50 forintot kell fizetni, amit terhesnek éreznek és ennek orvoslását a szükséges helyeken kívánja megszerezni. 1694. január 26. közgyűlés (Fiáth János alispán, Eszterházy Ferenc gróf, a győri káptalan és a főapát küldöttje és más jelenlévők színe előtt) 76 77 instantiarum assensu adjustatione 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom