Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)
A napló szövege
Vajdánéval vala jelen; Semseyné kérdé, ki az előtáncosné? 3/4 1-kor indultunk haza. Vojnitsné a fél sétatérig kísért; addig is én Szekrényessy karján, de tovább nem engedém menni, mert esőzni kezdett. Tovább folytattuk utunkat. „Óh, gyorsan megy Ön!” — panaszlá Szekrényessy. Kezemet szívére nyomá: „Ah, Adélé!” — s ajkira húzá. Mit mondott mindent? Hogy szeret, hogy imád, hogy átkozza sorsát, mely őt idehozá satöbbi. Szívem erősen dobogott. Szinte félni kezdék. De Szekrényessy finom ember. Az ajtóhoz érve, azt hívém, nem is akar többé távozni! Kezemet még egyszer szívére húzá, s egy égő csókot nyomott kezemre, s aztán oly gyorsan távozott, hogy alig vala időm kendőjét, melyet ismét nyakamra tekert, néki visszaadni. Valóban tréfás vala Szekrényessy s Gludovácz szorgoskodása; ha inni akartam, az egyik repült visszatartóztatólag hozzám. Az ablakba állottam, a másik esdekle: távoznék. Mindkettőt gouvemnante-nak nevezém el. Felérve vigyázva nyitottuk ki az ajtót: kinn levetkőzém, becsúsztam lassan, bijou-imat644 levévén, ismét ki. Resi mondá, hogy anyám igen nyugtalan vala. „Csak Szekrényessy ne kísérje őt!” — mondá. Ugyan bizony? Nem is akará, hogy Vojnitsék kísérjenek, mert tudá, akkor Szekrényessy is velünk volna. Megköszönném! A sétán Resivel egyedül menni késő éjjel? A félelem megbetegített volna! Szerencsésen s csendesen lefeküdtem a sötétben. Alig fekvék, ébrede fel anyám. „Etelka itt vagy?” Tevém, mintha ébrednék. Mondám, 11-kor jövék haza. Beszélém, hogy Koroséknál valánk; hogy Vojnitsék az udvarig kísértek, s innen egyedül Resivel jöttem fel. „Hát Szekrényessy is veletek volt?” „Igen 4-5 más úrral. Azonban csak Babory s Rónay valának velünk.” Fürkészőn kérdett még Szekrényessy iránt; én nyugodtan válaszoltam. Szekrényessy mondá nékem, hogy anyám 7-ig a sétán maradt; ekkor hazakíséré őt s innen Arács felé sétált, hol Schmerzinggel találkozott, kit nagy nehezen bepersuadált Andrássynéhoz; s ezért is jött oly későn fel. Csúzy legnagyobb őszinteséggel vallá nékem meg, cotillon után hosszasan beszélvén velem, hogy halálig unatkoztak; táncoltak is ugyan, de kilenc táncosné került hét táncosra, s kicsiny is volt a tér. Legkisebbé sem bánom, hogy nem valánk híva, de azért mégis udvariatlan volt Andrássynétól. Én hogyan mulattam? Gedankenstrich! De soká nem fogok elaludhatni. Szekrényessynek mondám, még sose valék confus.645 „Ó bár én tehetném Önt kissé confuszá!” S valóban, ő minden erejével azon van — s egy kicsinyt tán már si644 Ékszer (francia). 645 Zavart, szédült (latin). 160
