Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és Szabadságharc Győr-Sopron megyében. (Győr, 2006.

Az első napok

Csornán is megerősítették a pártbizottság védelmét. Hajtó Ferenc párttitkár készültsé­get rendelt el, és megbízható párttagokat is behívott. Éjszaka több alkalommal járőröket küldtek ki a településre, de Csornán ekkor még nem történt semmi. 65 Sopronban a MEFESZ-re támaszkodva igyekezett a város vezetése fenntartani a ren­det. A városi tanács engedélyével a városi hangoshíradó ismertette a diákok követelése­it. Ezen a napon már leálltak a soproni üze­mek, ugyanakkor nagy felvásárlási láz kezdő­dött. A főiskolások mindenhol ott voltak, ahol segítségre volt szükség. Volt, aki a ma­lomban, volt, aki a pékségnél segédkezett, és különösebb felhatalmazás nélkül is kezdtek bekapcsolódni a közrend fenntartásába. 66 A rendőrség ugyanakkor igyekezett felkészülni egy esetleges támadás elhárítására, Dér Fe­renc államvédelmi százados Pataki Ferenc fő­hadnagyot nevezte ki az őrség parancsnokává. Dér százados este nyolc órakor - vagyis jóval a győri börtönnél történt események után (és vélhetően annak hatására) -, az őrség ellenőr­zésekor meghagyta, hogy tüzelni csak az ő személyes parancsára szabad, „ő azonban ilyen parancsot nem fog kiadni, mert ameny­nyiben tömeg jönne a kapitánysághoz, ő ma­ga kíván velük beszélni, még akkor se tüzelje­nek, ha esetleg tettlegességre kerül sor." 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom