Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és Szabadságharc Győr-Sopron megyében. (Győr, 2006.

A november 4-i szovjet támadás és az MSZMP restaurációs kísérlete

pártaktíva".)

222 Frazeológiájukban támogatták a forradalmi követeléseket, a „forradalom szent lángját" emlegették, amit meg kell védeni azoktól, akik „fasiszta ellenforradalommá akarták változtatni [...] dicső ifjúságunk nagyszerű harcát, amely jogos követelésekért folyt."

223 A kormány célkitűzéseiből az életszínvonal emelését, a beszolgáltatás megszüntetését, a szövetkezés önkéntességét emelték ki. Elismerni kényszerültek a forradalom alatt alakult tanácsokat, de már ekkor követelték azok megtisztítását „egyes ellenforradalmi elemektől". Kijelentették: „őszintén meg kell mondanunk, hogy mi sem örülünk a szovjet csapatok ittlétének, és a néppel együtt kívánjuk, hogy minél hamarabb eltávozzanak hazánkból".

224 Sárosi Jánost ezért később pártfegyelmivel sújtották, ekkor azonban még ahhoz is alig volt elég a felhívás, hogy a munkástanácsok tárgyaljanak velük. November 5-én ülést tartott a vagongyár munkástanácsa is, amelyre kisebb vita után beengedték Sárosit. Az intézőbizottság elnöke azt akarta elérni, hogy a dolgozók vegyék fel a munkát, ezért - Kádárral összhangban gyökeresen új, a korábbi hibákkal szakító, lényegesen kisebb és szerényebb pártot ígért, beleegyezett, hogy a leváltott funkcionáriusok egyelőre ne térjenek vissza állásukba, méltatta a munkástanács és Szigethy Attila érdemeit a „győri ellenforradalmi erők" elleni küzdelemben. A munkástanács nem a legyőzött pozíciójából tárgyalt. Magyarázatot követelt a történtekre, mire Sárosi a munkástanácsokba befurakodott reakciós, valamint a népi mozgalomhoz hozzácsapódott ellenforradalmi elemek keltette veszéllyel indokolta a szovjet csapatok segítségül hívását. Vadas Józsefek, nem ismervén Sárosiék, valamint a szovjetek álláspontját a munkástanácsokkal kapcsolatban, elsősorban saját létük törvényességét, legitimitását hangoztatták, arra hivatkoztak, hogy amikor a párt szétesett, a munkástanács volt az a testület, amely a munkásság bizalmát élvezve vállalta az irányítást, vállalta a küzdelmet. A forradalomban betöltött szerepük (no meg a hazai pálya előnye) adta a magabiztosságukat, amellyel november 4-e másnapján bírálták és támadták a pártot és a szakszervezetet, felvetették városi munkástanács alakításának szükségességét, és követelték a szovjet harckocsik kivonását Győrből. A munka esetleges felvételéről szót sem ejtettek.

225 A munkástanács másnapi ülésén is teljes egyetértés volt a tekintetben, hogy a sztrájkot mindaddig folytatják, amíg a szovjet hadsereg ki nem vonul Magyarországról, ehhez a szovjet városparancsnok képviselőjének jelenlétében is ragaszkodtak. Az ülésre csak hosszas vita után, az utolsó pillanatban engedték be az MSZMP képviselőit, akik kijelentették, hogy a jövőben minden kérdést a munkástanácsokkal egyetértésben kívánnak megolda-