Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és Szabadságharc Győr-Sopron megyében. (Győr, 2006.

Mosonmagyaróvár

gyakorolja a hatalmat. Bejelentette, hogy a sortűz felelőseit törvény elé fogják állítani. (Szigethy Attila még aznap utasította Kéri Jó­zsefet a Mosonmagyaróváron történtek soron kívüli kivizsgálására.) Ekkor érkezett a ta­nácsházára Fekszi László alezredes, a győri határőrkerület parancsnoka, aki délben beje­lentette Győrött, hogy a határőrség is csatla­kozik a felkelt néphez, és elismeri a nemzeti tanácsot. Fekszi megpróbálta kimenteni a ta­nácsházán fogva tartott határőr tiszteket, de ezt megakadályozták az ott tárgyaló helyiek. Követelésükre Fekszi is megpróbált beszédet tartani az épület előtt tüntetőknek, de belefoj­tották a szót, mire visszatért Győrbe. Még Ti­hanyi Árpád jelenlétében megalakították a városi nemzeti tanácsot, elnökévé Sipos Imre akadémistát választották, tagja lett a vezető­ségnek Varga Ernő, Ambrus József őrnagy és Horváth Imre, a városi pártbizottság első tit­kára. Ez a nemzeti tanács azonban nem nyer­te el a tüntetők bizalmát, akiket Fekszi fo­golymentő kísérlete amúgy is nagyon gyanak­vóvá tett, ezért reggelig nem tágítottak sem a tanácsháza, sem pedig a kórház elől (ahol a se­besült Stefkó feküdt): őrizték a felelősnek tar­tott ávósokat. (A határőr tisztek többségét a megyei hadkiegészítő parancsnokság segítsé­gével menekítették ki a városból.) 99 Ahogy megérkeztek az első sebesültek a győri kórházba, jelentkeztek véradásra a győ­riek. A Mosonmagyaróváron történtek hírére - Földes Gábor beszámolt Szigethy Attilának a tisztek bántalmazásáról is - Szigethy igye­kezett megerősíteni a rendvédelmet, hiszen a rendőrség szétesett, az utcákon kora délután csak katonai járőrök cirkáltak. A katonák mellé civilekből szerveztek már október 26­án kisegítő karhatalmat, másnapra pedig is­mét szolgálatra hívták be a rendőröket. Kise­gítő karhatalommal megerősített katonai jár­őröket bíztak meg a lakosság kezére került fegyverek összegyűjtésével. Tullner Mátyás fegyverkereskedőhöz, akinek gyerekei az ál­lamvédelemnél, illetve a rendőrségnél szol­gáltak, először felkelők érkeztek, hogy be­gyűjtsék a fegyvereket, és leszámoljanak az „ávós Tullnerrel". A kialakult lövöldözés mi­att a nemzeti tanács több katonai-civil vegyes járőrt is a lakáshoz küldött, akik elszállították a fegyvert és lőszert, megakadályozták a lakás kifosztását, valamint a lakók bántalmazását. 100 Másnap délelőtt Mosonmagyaróváron az üzemek és intézmények többségében megvá­lasztották a nemzeti vagy munkástanácsot, hogy küldöttgyűlésük újjáválassza a város nemzeti tanácsát. Közben ismét tüntetők gyűl­tek a tanácsházához, követelve a határőr tisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom