Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)
Néma Sándor: Vázlat Győr vármegye településhálózatának átalakulásáról 1526-1720 között
hidai nép Rákóczy Ferenc Erdélyi Fejedelem hadi seregeinek, s ellenek hadakozó Császári Ármádiának Győr Vármegyéből Sopron felé, s innend vissza menése s utazása miatt ... régi lakhelyéből elszökött és ... egy sűrű erdős és motsáros tájon, ... a Bordátsi Tóról Bordátsnak másképpen Prépost Erdeinek és Apácza Tülgyének nevezetett ... letelepedett". A régi hely még 1829-ben is látható volt a régi, ma árpásinak mondott templom körül. A megyében 1715-ben 1941, 1720-ban 2131 adózó személyt írtak össze. 1715-ben 25812,1720-ban 487283A pozsonyi mérő szántóföldet jeleztek. Ezeken belül asokorói dombsághoz sorolt 17 községben a szántó nagyjából 1A-dal, míg a megyében közel felével nőtt. Ugyanekkora legelőterület nagysága 50941/2-ről 7.4991A-ed kaszásra emelkedett. Még érdekesebb a helyzet a szigetközi részben, járásban az 1715-ös 459 adózó fő 1720-ra 368 főre csökken. A folyamat mögött az áttelepülések, újratelepülések, háttéralkuk által elért adómentességet sejthetjük. Miközben az adózók száma csökkent, a szántóföld 3104-ről 55201/2 pozsonyi mérőre, a rét 1379-ről 21031/2 kaszásra nőtt. A Csi- lizköz hat községében viszont az adózók száma emelkedett 70-ről 86-ra, bár két településen, Balonyban és Nyárádon minimálisan csökkent a szántóterület, a többi faluban szinte a duplájára, 282%-ről 659% pozsonyi mérőre növekedett, hasonlóképpen a legelőterület: 146-ról 283 kaszásra. A Győri puszta keleti kevésbé védett, s a pusztabérleti rendszerrel hasonló módon használt részén az 1715. évi 140 adózóval szemben 182-t tartottak nyilván. Például három-négy településen, Gönyűn 12-ről 14-re, Péren 44-ről 71 -re, Szentivánon (ma Győr- szentiván, Győr város része) nőtt az adózók száma, s egyedül csak Mezőőrsön csökkent 55-ről 40-re. Ugyanakkor a szántóföld területe az 1715-ös 29281/2-ről 1720-ra 5977 pozsonyi mérőre emelkedett. így tehát a Győri pusztának mind a nyugati, mind a keleti felén hasonló növekedési folyamat indult meg. A nyugati részen az adózók száma az 1715-ös 292-ről 1720-ra 340-re, ugyanakkora szántó nagysága közel duplájára, 42781/2-ről 97 653A pozsonyi mérőre nőtt, s a rét nagysága 8331/2-ről 1217 kaszásra változott. Természetesen az adózók száma néhány faluban csökkent, így 1720-ban Csikvándon 24-ről 20-ra, Mórichidán 26-ról 22-re, Rábaszentmiklóson 15-ről 12-re. Eltérő folyamat figyelhető meg a pannonhalmi, vagyis a sokoróaljai dombság szőlőhegyi településeinél, Itt növekedett az adózók száma, Csanakon (ma Ménfőcsanak Győr város része) 5-ről 28-ra, Hármas Nyúlon 79-ről 89-re, Kajáron 27-ről 37-re, Kisbarátin (ma Győrújbarát) 17- ről 55-re, Kispécen 35-ről 37-re, Nyalkán 23-ról 28-ra, Pázmándon 66-ról 68-ra, Ravazdon 43-ról 44-re, Szemerén (ma Győrszemere) eggyel, Szentmártonban (ma Pannonhalma) 74-ről 95-re, Tápszentmiklóson 38-ról 42-re, s Tényőn: nulláról 19-re. Összesítve: az 1715-ös 480 adózó helyett 1720-ban 603-at írtak össze. A szántóföld nagysága pedig 61721/2-ről 95921A pozsonyi mérőre nőtt. A rét 45 kaszással, a szőlőterület pedig közel 200 kapással lett nagyobb. Az egyes járások kistájegységek között tehát attól függően, hogy milyen hatalmi viszonyok között vészelték át a török-magyar háborúkat, jól kimutatható különbség érzékelhető. Nyilvánvalóan a Tóközi, Csilizközi, Szigetközi falvak esetében szó sincs szőlőművelésről, viszont jelentősen, majd duplájára emelkedik a szántóföldi művelés és a rétgazdálkodás. Hasonló emelkedés tapasztalható a Győri pusztán is. (lásd 5. számú melléklet) Anélkül, hogy a conscriptio részletes elemzését most kifejteném, az előbb említettekből már kitűnik, hogy Győr vármegye déli részének települései nem koraközépkori vagy éppen középkori alapokon nyugodnak, természetesen Szentmárton (Pannonhalma) kivételével. Az egyes települések újjáalakulása spontán és esetleges volt, s nagyban befolyásolta a hódoltság alatt kialakult helyzete. A helységek földrajzi stabilitása a XI-XIV. századi templomokon alapult, még romajikban is jelezték a település helyét, Csanak (Ménfőcsanak, Győr része), Écs, Kis-, és Nagybaráti, illetve Szentmárton esetében a monostor. A Mosoni és a Nagy Dunától, Rábától északra fennmaradt települések jó része is mozgásban volt, részint a háborús veszély, de még inkább az áradások, elemi csapások miatt. így a megye mai településhálózatának kialakulása, eredeztetése a hódoltságra, de még inkább az utána meginduló településekre nyúlik vissza! A XVIII.sz. közepén Bél Mátyás Compendiumában három győri járást említ, úgymint Tóközt, Szigetközt és a Győri Pusztát, amely két részre oszlik Felső-Sokoróra és Alsó-Sokoróra. Ugyanakkor az 1771. április 8-án lezajlott választás tanúsága szerint a vármegye négy járásra oszlik, azaz Pusztaira, Szigetközire, Tóközre és Sokoróaljára. (GYMSMGYL IV.A/1 .a. 22. 1770-1772.) Összefoglalva, az 1526 és 1720 közötti események jelentősen befolyásolták Győr megye településhálózatának átalakulását. Részint az állandó pusztítások „futásra", illetve visszatelepülésre kényszerítették, csalogatták a lakosságot. A sík vidéken, a Pannonhalmi dombság két oldalán, a Győr-Székesfehérvár, illetve a Győr-Pápa útvonal mentén, az alföldi pusztabérleti rendszer helyi változata alakult ki. A sokorói dombságon az elmenekült szőlősgazdák folytatták földjeik művelését, s békésebb időkben nemcsak a szőlőmunkák idejét töltötték a hegyben. A Szigetközbe, Győrbe, Győrújvárosba menekült lakosság is igyekezett megőrizni szoros kapcsolatát szőlőföldjével. Sajnos, a földek határának eltüntetése, összeszántása mára hódoltság idején, lásd Győrság, vagy Barát példáját, előrevetítette a 18. századi határ- és birtokpereket. A Győri puszta felszántása és megtelepítése 1686 után nagyon gyorsan megindult, s kezdetben a sokorói szőlőhegyek lakóit akarták kicsalogatni, sikertelenül. Helyettük a megyéből, az országból, illetve német területekről próbáltak telepeseket csalogatni a földesurak. A felszántásra, szőlőföldi művelésre kerülő Győri pusztán beszűkültek a legeltetési lehetőségek. Ez a 18. század folyamán, talán az éghajlati változások hatására is, a Győri puszta homokosodásához vezetett, Tét, Mezőőrs, Pér, Győrszentiván, Bőny határában. A Rábától, Mosoni-Dunától és a Dunától északra szintén folytak betelepítések, de a falvak lakosságának nagy része megőrizte kontinuitását, ám a település mégis vándorlásra kényszerült a folyók áradásai miatt. Sajátságos, s különleges utat járt be a Győri Pusztához tartozó települések egy része. Erről vall Molnár Ferenc 1822-ben a Tudományos Gyűjtemény hasábjain „A' folyo homoknak eredetéről, veszedelmességéről, és elfolytásáról" című tanulmányában. Értekezésének tárgya az a terület, amit “ Éjszakról Rába, és Duna vizei, Délről a Bakony
