Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

Ravazd belterületéről Tóth Mihály, a bencés uradalom mérnöke 1844-ben részletes, telekhatárokat, épületeket aprólékosan feltüntető térképet készített, amelyet a megye kirendelt bizottsága 1845-ben hitelesített is. Ez a térkép világosan mutatja, hogy ahol arra csak lehetőség volt, szalagtelkes, fésűs beépítésű utcákat alakítottak ki. Az utcák a hegyekből, dombok közül lefutó szétágazó vizekhez igazodtak. A telkek lehetőség szerint lábbal egy-egy vízfolyásra támaszkodtak. Az utcát vagy egy-egy dombhátra vagy a patak partján végig futó aláereszkedő teraszra telepítették. A település nyugati részén egy-egy domboldali tereplépcsőt félsorú utcaként építettek be. Csak a nagyon tagolt terepszinten mutatkoznak zúgszerű, halmazra emlékeztető részek.

A győri irányba az országútra kivezető, a magasabb szintekről lefutó utcákat befogadó útjának orsós szerkezete szigetszerűen veszi körül a templomot, amely jól látható módon a környezetéből kiemelkedő halmocskán áll. Természetes, hogy a falu mellett elfutó országút mellékén szintén szalagtelkes, fésűs beépítésű telkek sorakoznak. Az or- szágúttal párhuzamosan futó vízfolyás keleti oldalán sorakoznak a major épületei. Az F jelű telken egy nagyobb, sokszögű, kettős toldalékú épület áll, ami lehet, hogy fedett nyomtatószérű vagy szárazmalom.

Nem véletlen, hogy az épületek közül az egyetlen majorbeli telket kivéve itt sincsenek L alaprajzú házak, amint általában mindenütt hiányoznak a Pusztai járásban, a volt hódoltsági területen. Ez is arra vall, ahogyan már korábban megállapítottuk, hogy a megye nyugati és keleti fele között anyagi, gazdasági vonatkozásban nagy különbségek mutatkoztak már a térképfelvétel idején is. Ez az eltérés az 1960-as és az 1970-es évekig alig mérséklődött. Térképünk különös részletességgel ábrázolta a belterülethez számított különféle, de különálló tömböket alkotó kerteket. (A térkép PL XVI/3 jelzet alatt a pannonhalmi rendi levéltári anyagban maradt fenn.)

A Pusztai járás legfontosabb települése a több középkori falumagból és a várból, a főapátsági kolostor együttesből összenőtt Győrszentmárton mezővárosa. Győrszent- márton a hozzátartozó pusztákkal hatalmas kiterjedésű volt. Délen lenyúlt Ravazdig, az 11löki Erdő nevű részig. Nyugaton Nagyéccsel, Nyúllal volt hosszú szakaszon határos. Keleten a Sági Szőlő hegyek, Ság puszta zárta.

A szűkebben vett zárttelepülésű mezővárost, mint belterületet, a 19. század előtt állandóan lakott és kiváló bort termelő szőlőhegyek vették körül. A mezővárostól távolabb fekvő, szőlő telepítésére alkalmas helyeket szívesen használatba adták vállalkozóknak. Olykor egyes szőlőket urasági kezelésben tartottak, mint az „Uraság Kis Étsi Szőlleje" mutatja. Ezt a kolostorral szembeni Csanak, Ravazd közötti dombvonulat keleti oldalába telepítették, amint az 1853/54-ben készült Tóth Mihály mérnöki munkáját dicsérő GYMSMGYL GYMU 118 számú térkép igazolja, Ez a térkép sem tért ki a szőlők belső viszonyainak, parcelláinak, épületeinek az ábrázolására, de jól érzékelteti, hogy mind a közrendűek, mind az uradalom, milyen szívesen vállalta a szőlővel való nehéz munkát. A szőlők művelése mellett a mezőváros lakossága a hegyek alatti részeket szántókként hasznosította. Egyes kisebb táblákat az uradalom tartott házi kezelésben. Az urasági gazdálkodásba vont területeket mindig felirattal jelölték.

A magasabb térszínekről az erdős, szőlős területről lefutó vízmosásokat, patak medreket legelőként, kaszálóként hasznosították. A Bakony felől Győr felé folyó Bakonyér - Pándzsa völgyét igyekeztek ekkor már minél szűkebbre venni, és a korábbi időkből ismert tóvá duzzasztott szakaszokat víztelenítették. Az egykori malmokat megszüntették.

Écs felé különösen beszűkítették a réti területet. Ahol ezt a szintviszonyok nem tették lehetővé, kákás, nádas területek kísérték az Időszakosan megáradó vízfolyást. Olykor kiterjedtebb rétek jelzik, hogy a vizektől nem lehetett könnyen megszabadulni. A vizesebb helyeken kaptak helyet a káposztások. Ez és az „Uraság Konyha Kertje" utal arra, hogy a hordalékban, vízben gazdag területet racionálisan igyekeztek hasznosítani. A szántóföldek közé beékelődött vizesebb, laposabb területeket a szomszédos parcellákhoz csatolva osztották ki végleges tulajdonba, használatra. így a Leán kuti Dűlőben és a Lakosori Dűlőben, vagy a Tégla házi Dűlőben látunk erre példákat.

A térképész itt is mindent elkövetett, hogy a tüskés, pillacsíkos jelöléssel a domborzati tagoltságot érzékeltesse. Ez plasztikussá tehette a térképet, és magyarázatot is kínál a határban használt utak vonalvezetésére.

Egyes esetekben a dűlők nevei irtásföld eredetre vallanak. A Főmonostor északi előterében a „Szélmalmi Dű[lő]”, vagy a „Lalkai Dűlő Szélmalom" mögött feliratok technikatörténeti emlékként Is számon tarthatók.

Nem lehet nem utalni arra, hogy a középkori kolostorépület keleti előterében a mai természetvédett, botanikus kert Uraság Kertje néven jelenik meg minden irányból szőlőkkel körülvetten.

Térképeink sajnos Győrszentmárton belterületét tagolatlanul, foltszerűen ábrázolják. Egyedül az 1852-ből származó térkép (PL VII. 1. sz.) jelöli felirattal a „Váralja” részt.

A térképek elkészítése előtt Fényes Elek Geographíai szótára a mezővárosban 2140 katolikus lakos mellett 1 reformátust tartott számon. A szőlőkben lakók számát 803 katolikus, 2 református és 2 izraelita főben állapította meg.

Győrszentmárton mezővárosi múltja nagyon sok épületén a legutóbbi időkig észlehető volt. Iparosok, kereskedők és különféle értelmiségi foglalkozású lakosok többen lakták, mint a környék más településeit. A lakosság átlag életszínvonala, lakóházkultúrája alig emelkedett a Pusztai járás fölé. A Váralja meredek, szinte sikátorszerű utcái és a település déli, délnyugati része különösen sok archaikus épületet, utcaképi részletet őrzött meg. A rangosabb épületek nem annyira a helyi igényeket szolgálták, mint a bencés uradalmi szervezet működéséhez kapcsolódtak. Az is sajátos, hogy a szentmártoni szőlőhegyeket inkább tanyaszerűen lakták. Nem indult meg olyan mértékű utcává szerveződés, mint például az északi szomszéd településen, Győrságon.

Különös figyelmet érdemel „A Szt: Mártoni Fő Apátsághoz tartozó [:], Szt: Márton Kerületi Birtokainak Térképe”. Az eredetiről felére lemásolta, összevetette és lemásolta az 1881-ik évben Tóth Mihály A Szt Mártoni Uradallom Rendes Mérnöke „Mély tisztelet és hála emlékűi Fő Tisztelendő Kováts Ábel központi Kormányzó Urnák ajánlja a készítő” feliratú térkép, amelyet a „800 Öles Bétsi mérték” szerint állított össze. Hiszen az