Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Néma Sándor: Vázlat Győr vármegye településhálózatának átalakulásáról 1526-1720 között

Törd atel kéről a későbbi Tordaszigetről egy 1400-ból származó oklevélből tudunk. Győrffy György szerint eredetileg Tordai birtok volt, és a só útnak egy végpontját jelentette. Létét Tordasziget néven IV.A. 641/1832 és a GYMSMGYL GYMU 352. számú térkép őrizte meg.

Utal települést Bezi 1837-38-as térképe hagyta ránk (GYMSMGYL GYMU 37) Utali híd néven. Első ismert okleveles előfordulása 1455-ből való, ekkor a falun a Poky és a Mérgesi családok egyezkedtek. 1457-ben Laki Kaczor Györgynek adta el a Mérgesi család. Mátyás király 1468-ban a Poky nemzetség birtokába juttatta. Az 1518-as adóösszeírás szerint a 10,5 portás falu 1557-ben már deserta. 1593-ban Brany György szállt perbe Utal pusztáért rokonaival. Az 1609-es adóösszeírás az Ostffy családot is birtokosként említi. 1616-ban Dömölky Pál felesége, Zsuzsa kínálta meg rokonait és szomszédait Bezi és Réti falvak, valamint Utal pusztai birtokaival. Lengyel Alfréd szerint beolvadt Bezi község határába.

Rábapatona példája a várdával és a palánkokkal körülvett település viszontagságait mutatja be. Sajátságos településképet mutat az 1846-os (GYEL No. 93) és 1865-ös (GYMSMGYL GYMU 261) két térkép. Pontosan kivehető, hogy a falu belső része egészen más rendszer szerint települt. A Rábától délre eső területe a hódoltságba esett, s egyben átkelőhely is volt. Árkokkal és palánkokkal vették körül, sőt az urasági majorság helyén még egy várdát is építtetett a győri várparancsnokság. A sarcolással is foglalkozó patonaiakra 1647-ben ütöttek rajta a törökök. A lerombolt, és az 1649: 15 te. alapján a győri várkapitányságtól visszaszerzett falut a győri káptalan telepítette újra. A falu belső magjának településképe - a Rába folyó mellett - megerősített jellegéből fakadt, hasonlóan Mérgeshez és a Sopron megyei Bodonhelyhez.

(Bedy 1938, Csánki 1897., Figler 1995., Gecsényi 1995., Győrffy 1987., Hnt 1913., Kázmér

1957., Lengyel 1944., Matusek 1874., Néma-Smuk 2002., PRT1902., 1905., Ráth 1860.)

A megye hódoltsági része: a Győri Puszta és a sokorói dombság szőlőhegyei

A Rábától, a Mosoni-Duna és a Nagy-Duna vonalától keletre, dél-keletre, illetve délre eső terület, mint említettük a török hódoltságba tartozott. E területen a kora-középkori településhálózat majdnem teljesen elpusztult.

A helyzetet súlyosbította, hogy a török földesurak legtöbbször arra kényszerítették a jobbágyokat, hogy pénzben fizessék meg nekik az évi tartozásukat, amibe természetesen nem számolták bele a szőlőmunkát, gyalog napszámot és ajándékokat. Az adózók igyekeztek kibújni a kötelezettség alól. A törökök a kisebb-nagyobb birtokok után egyenlő adórészeletet követeltek; ezért a korábbi földesurak tudtával, - de talán nem mindig engedélyükkel - a földek határmezsgyéjét betöltötték, lerontották, s így két-há- rom birtok után fizettek annyi adót amennyit egyenként kellett volna. E cselfogás a török kiűzése után bosszulta meg magát, mivel térképek híján a a birtokok szétválasztása sokszor véres határvillongásba torkolt.

A Győri Puszta

A sokorói dombságtól keletre, illetve nyugatra egy, az alföldi pusztabérletekhez hasonló legeltető rendszer jött létre. A Győri Pusztát a Pannonhalma és a Duna [!] között elterülő sík területet már Bél Mátyás Notitiájában a következőképpen jellemzi: „Ezt a részt falvak népesítették be, ritkán ugyan, de nem gyér lakossággal. Innen származik a síkság neve, népiesen Győri-puszta azaz Jauriensis Salitudo, akkor kezdték így nevezni, amikor Győr török megszállás alatt volt és az egész környékét széles körzetben kipusztították, ámbár ezt a nevet ma is csak annak a kiszögelésnek adják, amely a komáromi határ felé mezei-pusztai felszínnel ívet alkot."

A „Győri Puszta" jellegzetességeit Gecsényi Lajos foglalta össze 1991-ben. A már hivatkozott Bakács-féle térkép alapján látható, hogy a dunai hadiúttól dél felé 15-20 km- re elpusztultak a települések. Az 1530-as évek dicalis összeírásaiban már pusztult helynek nevezik Szentivánt, Szentvidet, Szentbereckalapját, Szentpéteralapját, Hecsét, Mácsodot, Örkényt, Pért, Söptért, Félegyházát, Szentlőrincet, Mindszentet, Töltéstavát. 1678-ban már megtalálni sem lehetett Selyemcsuk, Nagy- és Kismácsod határát.

Ugyanekkor Győr az 1550-es évektől a kelet-nyugati marhakereskedelem közvetítő állomásává vált. A vásárok alkalmával a környező pusztult települések határában béreltek legelőt a kereskedők állataik elhelyezésére, felhízlalására, s a még megmaradt települések is igyekeztek marhát, juhot tartani. 1590-ben a kecskeméti, kevi és halasi tőzsérek akarták kibérelni a szentiváni határt. Pér határát már 1592-ben a pázmándiak használták, legelőit, itatóhelyeit pedig Nagy János szolgabíró bérelte ki évi 40 forintért.

A pusztabérleti rendszer igazi felvirágzása 1606 után következett be. A bérlők főleg győri és alföldi tőzsérek voltak, de a környező falvak, Mezőőrs, Pázmánd, Ság, Táp, Ászár lakói; s a legelővel nem rendelkező nagybarátiak és nyúliak is élték a „Győri pusztát". A táborhelyeket, legelőterületeket az itatási lehetőség határozta meg. A kutak a tulajdonos nevét viselték, így Győr határában ismerjük Malatesta Benedek kútját (1577), Török Bálint kútját (1631. Félegyháza), de Zaday György 1678-as vallomása szerint Pér, Pázmánd, Söptér hármashatára is a forráskútnál volt.

Valószínűleg, Tétszentkút csodakútja is itatóhely lehetett eredetileg, legalábbis a Bél Mátyás által lejegyzett monda bizonyos motívumai erre utalnak. Az erdőben lévő po- csolyás helyet a malacok túrták fel rendszeresen. Egy lovász e vízhez vezetett egy sorvadástól elgyengült sánta lovat. Az elgyengült állat miután megpillantotta a vizet, odasietett, s az itatástól erőre kapott.

Később egy kápolnát is emeltek itt, Matusek Antal szerint 1715-ben, s később egy kisebb telep, a ma is létező Tétszentkút alakult ki ehelyen. A pusztákon szénanyerés és kaszálás is folyt. Mezőőrsön a jobbágyok mellett a zselléreknek is kijelölték a legelőjüket, a sajátjukat pedig vagy közösen használták, vagy nyílosztással tettek igazságot. A szántóföldi művelésre adatok csak az 1670-es évekből maradtak fent.