Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

hogy nagyjából T alakban három részre osztották a falu határát. AT alak észak-déli szárát nyugatról, keletről vették körül a szántásra feltört dűlők szigetszerű csoportjai. A szántó alá vett terület viszonylag sok, apró, keskeny parcellákra felosztott táblából állt. Sajátos, hogy a legelő és a szántó határán néhány erdőfolt maradt meg községi erdőként. A szentiváni határ keleti szegélyén kiterjedt erdő átnyúlt egy keskeny sávban Gönyü község területére. Amint a megyében oly sokszor, az erdőt itt is kiirtották és szőlőt telepítettek a helyébe. A Győr-Budai útból két helyen kiágazó utakat „Szőllőbe űrként jelölik, ezek párhuzamosan végül két helyen vezetnek a Szőlő gyepűjéhez.

Nyilván nem véletlen, hogy az uradalom 1840 körül már az urasági földek és jobbágyok földjei birtokhatárát úgy Igyekeztek megvonni, hogy az osztó vonal az észak-déli legelőket is érintse és az uradalmi majorokhoz fusson le. A GYMSMGYL GYMU 361 számú térkép, amely címzés és feliratozás nélküli, azt bizonyítja, hogy az úrbéresek, telkes gazdák és zsellérek csak az osztóvonaltól nyugatra, a Győrszentiván felé eső részt tarthatták meg. A keleti rész teljes egészében átment az uradalom birtokába, Viszont a földműves családok a birtokukba jutott területet teljes egészében felparcellázták. A határt új dűlőkre osztották fel. Legfeljebb a település körül maradt kevés legelő. A Bakonyér és a Duna mente mély fekvésű területein kaszáló réteket alakítottak ki.

Gönyü község belterülete a térkép készítése idején a Duna partjának egy viszonylag magasabb hátát ülte meg. A falu szalagtelkes, orsós jellegű útifalu képét öltötte. Sokan a település északkeleti részén - nyilván a vízen járók apró telkeiken - a Duna partjára házsort építettek. A Fő utca keleti végén, szinte keresztben, a kivezető országút külső oldalán apró telkű házak sora épült.

Az időközben bekövetkezett átalakulásokra jellemző, hogy az egykori erdők jelentős részét a későbbi topográfiai térképek Erdős legelőként jelölik, de olykor új erdőtelepítéseket is rögzítenek a térképészek.

Gönyűt ugyan elkerülte a vasút, de a második világháború végéig a dunai személy- szállító hajózás mind az országos, mind a nemzetközi forgalomba bekapcsolta. Az autóbusz-közlekedés megindulásától Győr közelségét is előnyösen ki tudták használni. Sokan kétlaki, ingázó életmóddal keresték a kenyerüket. Gönyű szerencséjére a nagyszentjánosi vasútállomás viszonylag közel esett. így a teherforgalomban a gyors áruszállításhoz a MÁV szolgáltatásait is Igénybe tudták venni.

A térképfelvételhez közeli időben Fényes Elek 695 főt tartott nyilván Gönyüről. Ezek közül 680 lélek a katolikus egyházhoz tartozott. Kiemelte a község leírásánál a dunai malmokat. Azt írja: „Főállomáshely a Gőzhajón utazók számára". Az Eszterházyak grófi ágát jelöli meg földesúrnak. Tudjuk, a tatai-gesztesi uradalmi szervezet fontos egysége volt.

A Pusztai járás mezőségi része

A Sokoró dombvidéke északi előterében elterülő - a Duna teraszvidékére kifutó - mezőségi jellegű táj jellegzetes települése Pér.CTérképanyagunkban nem szereplő, hozzá hasonló jellegű település Bőny, Mezőőrs. Hozzájuk igazodtak azok a települések is, amelyek uradalmi majorokból váltak faluvá) Történetéről egykori plébánosa jeles monográfiát írt, amely az 1930-as évek egyik legjobb, legmintaszerűbb falu- és plébániatörténeti összefoglalása volt. (Karácsonyi 1941.)

A községtől északra délkeletről északnyugatra vezető Bakony-ér partjára támaszkodó szalagtelkes, fésűs beépítésű útifalu. Közvetlenül a falu mellé telepedett az uraság majorja. Földesura a győri püspök volt. Két térképe maradt fenn. Király Lajos mérnök 1839-ben mérte fel, majd ő készítette el 1853-ban az ún. kihasítási térképet is. (GYMSMGYL GYMU 263, illetve GYMSMGYL GYMU 266). A két térkép a 19. század második harmadának nagy átalakulásáról tanúskodik. A két felmérés között majdnem nyomtalanul felszámolták a határ északi részén kialakult nagy kiterjedésű legelőterületet, amely a vizesebb részek mellett elkísérte szinte a déli határig a Bakony-ér mentét. De jelentős legelő, rét feküdt a határ délnyugati, illetve északnyugati sarkaiban is. A szántók viszonylag hosszú, de eléggé keskeny és nagyon vékony parcellákra osztott dűlőkre voltak tagolva. A szántódűlők száma mintegy 34 egységre rúgott. A község északkeleti szomszédságában a Bakony-ér medrét tekintélyes tóvá duzzasztották fel. Az 1853-as felvétel idején, a tó helyén legelőt találunk. Az újraosztott határban ezenkívül a régi legelőnek csak igen kis darabja maradt meg. Feltörték a délnyugati és az északnyugati gyepes sarkokat is. Az Örkényi határ felé kiszélesedett régi legelőt is szántódűlők váltották fel, például Gyepre dűlő, Legelő dűlő, Gyepföldi dűlő nevek árulkodnak a változásokról. A dűlők táblarendszerének beosztása feltűnően megváltozott. A földesúri major számára a település déli határától a falu belterületéig két hatalmas táblát hasítottak ki. Méltósá- gos Uraság tag birtoka felirat jelöli mindkét táblát. A meglehetősen nagy szántóföldelvonás ad magyarázatot arra, hogy a határ tágasabb dűlőtábláit is igen keskeny parcellákra osztották.

Fényes Elek 1851-ben 883 katolikus, 58 evangélikus, 250 református, összesen 1191 lakossal számolt. Kiemelte a határ tágasságát, de hangsúlyozta, hogy a földje homokos, ami a Duna közelségével magyarázható, és előnyt jelenthetett a földművelési munkákban. Pér az 1950 és 1960 közötti életformaváltásig a Pusztai járás szőlészkedéssel foglalkozni nem tudó településeivel együtt eléggé archaikus faluképet őrzött meg.

Tápszentmiklós a megye és a Pusztai járás egyik legdélebbi, a megye határára eső települése. Múltja az Árpád-korra nyúlik vissza. A feudalizmus korában, majd a jobbágyfelszabadítást követően is az Eszterházyak tatai-gesztesi uradalmi szervezetéhez tartozott. A kapitalizmus időszakában is tovább működött a falu szomszédságában kialakult uradalmi major, amelyben szeszgyár is működött.